Pénteken a Videoton FC 1-0-s győzelmet aratott a szerb FK Partizan elleni edzőmeccsen. A találkozó után a Partizan legendájával, Szasa Iliccsel készített interjúta magyar klub honlapja.
A két csapat közös történelme mellett Ilicset a Videoton két szerb játékosáról, Danko Lazovicsról és Marko Scsepovicsról is kérdezték az interjúban. Előbbiről azt mondta, komoly játékosmúltja miatt mindenki ismeri Szerbiában, míg utóbbi „az egyik legtehetségesebb fiatal játékos volt”, akivel valaha együtt játszott, és még most is sok lehetőség van benne.
– Mindkét játékos kiváló futballista. Danko Lazovicsot mindenki ismeri Szerbiában, hiszen a Partizan mellett igen komoly európai klubokban szerepelt, és a szerb válogatottnak is évekig alapembere volt. Ő már ugyan túl van a fénykorán, de mentalitásával és tapasztalatával, valamint futballtudásával még nagyon sokat segíthet a Vidinek, és biztosan állíthatom, hogy az ő érkezésével a magyar bajnokság is erősebb lett. Scsepovics az egyik legtehetségesebb fiatal játékos volt, akivel valaha együtt futballoztam a Partizanban. Sajnos eddigi klubjaiban – sem Görögországban, sem pedig Belgiumban – nem tudott még kiteljesedni, most azonban úgy látom, rátalált végre arra a klubra, amelyben kihozhatja magából a maximumot. Hatalmas potenciál van benne, és ha működik a kémia a klub és „Scsepo” között, akkor néhány éven belül igen komoly üzletet köthet a Vidi, hiszen biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben a következő állomása már egy európai topklub lesz.
fotó: Vidi.hu