NB I

Öt éven belül teltházas meccseken, az EL-csoportkörben játszana az MTK

Jelenleg négymillió euró a felnőtt csapat büdzséje. E mellett az európai porondon is előkelő helyen jegyzett akadémiáról is beszélt Domonyai László klubigazgató.

Az MTK Budapest klubigazgatója, Domonyai László a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt arról, hogy a Sándor Károly Akadémia szerepel a Nemzetközi Sporttudományi központ (CIES) európai utánpótlásműhely-rangsorában. Elmondta, miért fontos ez az eredmény, és hogy milyen céljai vannak a klubnak. Öt éven belül több saját nevelésű játékos, telt ház és sikeres nemzetközi kupaszereplés szerepel ezek között.

A CIES által készített tanulmány szerint az MTK akadémiája, a Sándor Károly Akadémia 37 játékost adott a 31 európai bajnokság élvonalába, ezzel 22. ezen a listán.

– Ez egy nagyon nagy siker az MTK-nak és a Sándor Károly Akadémiának, de azt gondolom, hogy a magyar focinak is – fogalmazott Domonyai László, az MTK klubigazgatója a Sport TV Mai helyzet című műsorában. – Küldetésszerűen épült az akadémia 2001-ben. A cél kettős volt, egyrészt az MTK-nak nevelni minél több értékes labdarúgót, a másik, hogy a magyar foci is profitáljon ebből, és neveljünk az A-válogatottnak játékosokat. Öten voltak most kint az Eb-n, Gulácsi Péter, Juhász Roland, Németh Krisztián, Pintér Ádám és Bese Barnabás. És hogy az európai bajnokságokba is tudjunk adni játékosokat, hiszen ebből a magyar futball és főleg az A-válogatott tud profitálni – mondta a klubvezető arról, mi volt a cél, amikor létrejött az akadémia.

Összevetette a klubfutballt és a nemzeti válogatottak lehetőségeit is, itt jelentős az eltérés.

– Tizenöt jó játékost kinevelni egy ország futballjának van lehetőség, de amikor a klubok vetélkednek a BL-ben és az EL-ben, akkor a pénz vetélkedik a pénzzel. Mi négymillió euróból gazdálkodunk alulról, az EL-ben negyvenötmillió eurós azerbajdzsáni csapattal játszottunk, ahol egyetlenegy azeri játékos volt. Be is jutott másodszor már az EL csoportkörébe, de ott találkozik a nyolcvan-kilencvenmillió eurós csapatokkal, és most épp utolsó a négy csapatból. Eközben a Barcelona, amelynek most öt-hatszázmillió euró a költségvetése, a Nike-szerződés kapcsán egymilliárd eurós költségvetést tervez 2021-re. Innentől kezdve klubszinten elvárni azt, hogy akár a Ferencváros vagy bárki felvegye ezekkel a csapatokkal a versenyt, gyakorlatilag szinte mindig, ezt nem tudjuk elvárni. Ezért óriási siker, hogy a gyerekeknél, ahol még sokkal kevésbé dominál a pénz, és a szakmai munka értéke van megmutatva ezzel, ilyen nagy sikert tudtunk elérni.

– Fontos, hogy egy klubnak legyen egy megfelelő filozófiája, meglegyen az identitása, és legyen egy olyan jövőképe, víziója, amiben pontosan deklarálja, mit vár el magától rövid-, közép- és hosszútávon. Az MTK-nak az a célja, egy három-ötéves periódusban gondolkodok, hogy innentől számított öt éven belül olyan csapat játsszon az NB I-ben, amelynek a keretét hetvenöt százalékban saját nevelésű játékos alkotja, telt ház, minden meccsen ötezer néző előtt játszunk az NB I-ben, dobogósok legyünk, és az előttünk álló három-öt évben egyszer bejussunk az EL csoportkörébe. Ez a mi víziónk, ezt szeretnénk megvalósítani a Sándor Károly Akadémia neveltjeivel – árulta el Domonyai László a klub céljaival kapcsolatban.

Arról is beszélt, hogy milyen üzenete lehet ennek a többi magyar akadémia felé. Elmondta, már az is üzenet volt, hogy 2001-ben létrejött az akadémia, és hogy 2008-ban olyan bajnoki címet nyert az MTK, ahol több saját nevelésű fiatal alkotta a csapatot.

– A további üzenet pedig az, hogy bátran kell hozzányúlni a tehetséghez, be kell tenni fiatalon az NB I-be, és ott jó eredményt kell elérni. Mert ha újra sikerül ez nekünk, akkor a többi csapat is azt mondja, hogy nem biztos, hogy kell nekem a középszerű külföldi, hiszen az MTK sikeres a maga fiataljaival, és én is megpróbálom ezt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik