NB I

Torghelle: többször kell feltennünk az i-re a pontot

Az MTK rutinos támadója szerint minden játékosnak pluszmotivációt kell adjon, hogy az Új Hidegkuti Stadionban játszhat.

Az MTK eddig nem jeleskedett a gólgyártásban, hiszen mindössze nyolc alkalommal volt eredményes az élvonal eddigi 14 fordulja során, ám Torghelle Sándor négy góljával kiemelkedik a társai közül. A 34 éves támadójátékos az Új Hidegkuti Nándor Stadionról, csapata gólínségéről, fiatal társairól és a Haladás elleni, következő bajnoki mérkőzésről is beszélt a Rangadó.hu megkeresésére.

– Lezárult egy korszak a csapat életében, a Gyirmót ellen győzelemmel debütáltak tétmérkőzésen az Új Hidegkuti Stadionban. Mit jelent az új hazai légkör a játékosok számára?
– Végre van otthonunk, saját környezetben tudunk játszani! Nálunk pedig egy új stadionról van szó, tehát ennek pluszmotivációt kell adnia minden egyes játékosnak, hogy ott akarjon lenni a kezdők között. Ez mindenféleképpen jó nekünk, de ami nagyon fontos, hogy most már idegenben is pontokat kell gyűjtenünk, mert ez eddig nem igazán sikerült.

– Mi lehet az oka, hogy ilyen kevés gólt szerez a csapata?
– Megvannak a lehetőségeink, de sajnos a végjátékban valahogy nem tudunk odafigyelni és hibázunk. Eljutunk odáig, ez legalább pozitív. Megvannak a helyzeteink, de nem tudjuk többször feltenni az i-re a pontot. Bízom benne, hogy tudunk javítani, illetve kell is, mert ha nem tudunk gólt rúgni, akkor nem szerzünk győzelmet. A nyolc rúgott gól nem sok, ebből én négyet lőttem, a csapat góljainak ötven százalékát. Nem játszottam a szezon elején, tíz meccsen jött ez össze, lehetne több is, de úgy érzem, ez részemről elfogadható produkció.

– Talán Hrepka Ádám és Myke Bouard Ramos sérülése miatt is több fiatal lehetőséghez jutott a támadószekcióban. Nekik viszont idáig még nem nagyon jött ki a lépés…
– Vogyicska Bálintnak és Korozmán Kevinnek is ez az első szezonja az NB I-ben, nincs még sok meccs a lábukban. Fiatal játékosokról beszélünk, nekik azért időt kell, hogy a helyzeteik nagyobb részét értékesítsék. Úgy vélem, nem lehet őket kritizálni. Természetesen, ha megvan a sanszom a gólszerzésre, akkor nekem is jobban kell figyelnem és koncentrálnom. Örülök Ramos visszatérésének, ő leginkább abban tud segíteni, hogy levesz embereket, így könnyebben tudnak a társak veszélyesek lenni.

– Lassan a bajnokság feléhez érkezünk. Változott év közben a szezon előtti célkitűzés?
– Nem változott, ott akarunk lenni a középmezőnyben. A fiatalokat építjük be a csapatba, az edzők megadják nekik a lehetőséget. Az a célunk, hogy minél fentebb legyünk a tabellán, de szerintem a középmezőnyre lehetünk jók.

– Idegenben eddig nyeretlen a csapat, hétvégén az utóbbi hetekben gyengélkedő Haladás következik. Miként látja az esélyeket?
– Természetesen győzni megyünk, de nagyon oda kell figyelnünk. Mindenképp nehéz lesz, mert ebben a szezonban nem sok pontot gyűjtöttünk idegenben. A Haladás sincs a legjobb formában, nincsen Halmosi, nincsen Király Gabi. Két meghatározó játékosuk hiányzik, akik a rutint képviselik. Ezért úgy gondolom, megvan az esélyünk a győzelemre is.

Olvasói sztorik