NB I

Oenning szerint nincs válasz a Vasas futballjára Magyarországon

Ezúttal német lapnak nyilatkozott az angyalföldiek sikeredzője.

Egyre nagyobb szenzációnak számít külföldön a Vasas NB I-es szereplése. A minap a World Soccer magazin foglalkozott az angyalföldiekkel, legújabban pedig a német redbulletin.com, ahol a többek között a The Guardiannek is dolgozó Raphael Hönigstein írása és Michael Oenninggel készített interjúja jelent meg.

Hönigstein cikke azzal kezdődik, hogy felemlegeti: a német tréner 2011 óta, vagyis Hamburgtól való kirúgása óta nem dolgozott vezetőedzőként, vagyis Oenning szavaival élve „nem volt veszítenivalója”, amikor a Vasas részéről Jámbor János hívta.

– Időről időre kaptam ajánlatokat, de nem olyanokat, amilyeneket elfogadtam volna – fogalmazott az 51 éves tréner, aki időközben már könyvírással is próbálkozott.

Jámbor János, a Vasas FC tulajdonosa üzleti kapcsolatai révén ismerős volt Nürnbergben és 2008-2009-ben éppen az Oenning által edzett csapatot látta futballozni. Amikor a 2015-ös őszi szezon végén az angyalföldieknek edzőre volt szüksége, Bernd Storck közvetítésével el is érte őt.

– December 31-én érkeztem Budapestre, körülnéztem és másnaptól dolgozni kezdtem. Tizenegy hónappal később azt mondom, egy percre sem bántam meg – mesélt erről a Redbulletinnek Oenning, aki a Videoton elleni 1-1-et követően már bizakodó kezd lenni.

– Ha a következő 3-4 fordulót jó eredménnyel tudjuk zárni, már elkezdhetünk számolgatni. Nosztalgiahullám érezhető a klub körül, aminek a riói olimpiához van köze. A Vasasnak rengeteg szakosztálya van és ők adtak a nyolc aranyérmes közül ötöt. Az emberek büszkék és boldogok. A Ruhr-vidéki lelkesedésre emlékeztet. Fiatal csapatom tanulni és dolgozni akar és még két órányi edzés után sem állnak le – mondta a később merész kijelentést is tevő Oenning.

– Magyarországon nincs válasz arra a fajta játékra, amit mi tudunk. Valami elindult és nem akarom félbehagyni – tette hozzá.

A cikk nem felejti el megemlíteni, hogy a Vasas utoljára 1977-ben volt bajnok és az elmúlt 30 évben inkább csak marginális jelenség volt a magyar futballban, ami még euforikusabbá teszi a mostani szereplést.

Olvasói sztorik