NB I

Berg: egy kicsit meglep a Vasas első helye

A Videoton vezetőedzője a Fradit várta az élre a bajnokság ezen szakaszában.

Szombaton 17:45-től igazi rangadót rendeznek a Fáy utcában, hiszen az éllovas Vasas FC fogadja a Videotont az NB I tizennegyedik fordulójában. A mérkőzés előtt a székesfehérváriak vezetőedzője, Henning Berg mondta el a várakozásait a vidi.hu-nak.

– Nehéz mérkőzésre számítok, a Vasas nem véletlenül áll az első helyen, jól játszottak az eddigi bajnokikon. Szeretnénk visszavágni a nyári vereségért, hiába voltak nagy helyzeteink a 3. fordulóban is, nem tudtuk otthon tartani a három pontot. Természetesen most is szeretnénk olyan eredményesen játszani, mint az elmúlt két mérkőzésen, de nem lesz könnyű dolgunk. Figyelnünk kell a fegyelmezett védekezésre is, ugyanis a Vasas meglehetősen veszélyesen játszik, nem szabad túl sok lehetőséget engedélyeznünk a hazaiaknak. Szoros meccset várok egy jó csapat ellen. Hogy meglep-e a Vasas első helye a bajnokság első harmada után? Egy nagyon kicsit igen, talán a Ferencvárost vártam az első helyre a bajnokság ezen szakaszában. Azt tudtam, hogy nekünk a szezon eleje nem lesz egyszerű az európai szereplés, valamint amiatt, hogy egy újfajta játékot kell a csapatnak elsajátítania egy új edzői stábtól. Az angyalföldiek azonban már tavasszal is minőségi játékot mutattak, azóta tudtak fejlődni is, jó focit játszanak, kemény lesz ellenük meccselni, de már várjuk a rangadót. A bajnokság végkimenetelében azonban nem hiszem, hogy sorsdöntő lesz az esti mérkőzés, hiszen még a szezon felénél sem járunk. Rengeteg minden történhet még májusig, de persze tudjuk, hogy fontos meccs vár ránk, ennek szellemében készültünk a találkozóra – mondta az első helyen álló Vasas FC elleni mérkőzés előtt vezetőedzőnk, Henning Berg.

Olvasói sztorik