NB I

Újabb szektort nyit meg a Vasas – nagy az érdeklődés a stadionbúcsúztatóra

Még 470 belépő vár gazdára, a meccs előtt.

Péntek délután már biztosan kijelenthető, hogy több ezren lesznek a Vasas–Videoton stadionbúcsúztató mérkőzésen. Egész héten rohamosan fogytak a jegyek a Fáy utcában és az online felületen, így a hét utolsó hétköznapjára már csak néhány tucat elérhető belépő maradt – írja délutáni közleményében a klub honlapja.

Annak érdekében, hogy a Vasas család minél több tagja részt vehessen az ünnepen, még egy állóhelyi szektor megnyílik, így további 470 belépő találhat gazdára.

Ezeket a jegyeket kizárólag személyesen lehet megvenni, szombaton 14 órától a Fáy utcai jegypénztárakban.

A Vasas–Videoton találkozó 17.45-kor kezdődik.

Markovits László, a Vasas Sport Club elnöke és Vancsa Miklós, a Futball Kft. ügyvezetője elmondták, hogy felemelő érzés ez a nagyfokú érdeklődés, és nagyon büszkék, hogy ennyi Vasas-függőt megmozgat az Illovszky-stadion búcsúja. Egyben kérik a szurkolókat, hogy a szombati nap folyamán legyenek a megszokottnál is türelmesebbek, toleránsabbak, hiszen a szokásos nézőszám többszöröse várható a stadionban, ami okozhat kisebb fennakadásokat. Ennek ellenére mindenki abban bízik, hogy felejthetetlen nap elé néz a Vasas család és méltóképpen tudjuk búcsúztatni az Illovszky-stadiont.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik