NB I

Rapszodikus NB I: egyedülálló a Hali és az Újpest sorozata

A szombathelyiek és a lila-fehérek zsinórban négyszer diadalmaskodtak, őket másolhatja szombaton az éllovas Vasas.

Rapszodikus teljesítményt nyújtanak az NB I-es csapatok – legalábbis erről árulkodik összeállításunk, melyben azt vizsgáltuk meddig tartott a csapatok leghosszabb győzelmi szériája – illetve a veretlenségi, nyeretlenségi sorozata az elmúlt tizenkét fordulót alapul véve.

Jól látszik, hogy csak a Haladás és az Újpest volt képes zsinórban egymás után négy győzelmet behúzni. A lila-fehérek jó szériáját ráadásul egy döntetlen követte, így öt meccsen nem találtak legyőzőre. Mindez azonban jelen pillanatban aligha vigasztalja a klub drukkereit, hiszen immáron hét meccse nyeretlenek.

Az éllovas Vasas győzelmi szériája jelenleg három mérkőzés óta tart, ha hétvégén a Videoton ellen is három pontot szereznek, ők is csatlakozhatnak a „négyes” mezőnyhöz.

A fehérvári csapatnak is volt már egy jó periódusa, a hetedik és a tizenegyedig forduló között nem találtak legyőzőre, aztán jött a Diósgyőrtől elszenvedett váratlan vereség. A címvédő Ferencváros jól kezdte a szezont, három mérkőzésen maradtak hibátlanok, majd egy döntetlen is behúztak zsinórban, azóta viszont hasonló pozitív szériát nem tudhattak maguk mögött Bödéék.

Ami a mérleg negatív oldalát illeti: az MTK az első öt fordulóban maradt nyeretlen, míg a gyirmótiak a nyolcadik játéknapon érezhették meg először a győzelem ízét. A diósgyőriek július 30-a és október 15-e között nem tudták győztesen elhagyni a pályát, azóta viszont már négy pontot gyűjtöttek két bajnokin.

A jelenleg sereghajtó paksiaknál a hatodik fordulóig kellett várni az első győzelemre, azóta viszont csupán még egy győzelmet sikerült behúzniuk Csertői Aurél csapatának.

Olvasói sztorik