NB I

“Az idő a Vasasnak dolgozik”

Újabb angyalföldi tehetség tette le góllal névjegyét az élvonalban. Murka Benedek úgy érzi, jól döntött, amikor a piros-kékekhez tért haza Olaszországból.

Murka Benedek néhány hét leforgása alatt berobbant a köztudatba. A Vasas fiatalja kezdő volt a Mezőkövesd, az MTK Budapest majd a Debrecen elleni bajnoki mérkőzésen. A Loki elleni szombati összecsapást így értékelte az első gól szerzője.

– Nagyon küzdelmes mérkőzésre emlékszem vissza. Nem voltunk könnyű helyzetben, hiszen a találkozó előtti napon három játékosunkat is elveszítettük, tudtuk, hogy nehéz kilencben perc vár ránk Debrecenben. Lélektanilag jókor rúgtuk az első gólunkat, hiszen az előny birtokában nyugodtan mehettünk szünetre. Fordulás után ugyan egyenlített a Loki, de egy percig sem éreztem, hogy veszélyben lenne a győzelmünk – meséli a 19 éves tehetség.

– Két gólpassz után a DVSC ellen a gólszerzők közé is feliratkozott. Hogyan emlékszik vissza élete első NB I-es találatára?
– Mint minden fiatal, úgy én is nagyon vártam, hogy eredményes legyek az NB I-ben, nagyon sokat álmodoztam erről a pillanatról. Jó érzéssel tölt el, hogy a gólommal sikerült megszerezünk a vezetést a Debrecen otthonában. Korcsmár Zsolt passza után felmértem, hogy egy esélyem van: lőni kell! Szerencsére jól találtam el a labdát, ami aztán a kapuban kötött ki. A gólszerzés nem áll messze tőlem, hiszen az utánpótlás-csapatokban mindig támadót játszottam, ám Michael Oenning mester új pozícióban számolt velem a középpályán. A legjobban elől érzem magam, de a jövőben ott szeretnék bizonyítani, ahol a mestertől lehetőséget kapok.

– Remek teljesítményt tudhat maga mögött: a gól, gólpasszok talán már a poszt-riválisok is aggódnak…
– Elsődleges célom, hogy a hátralévő őszi fordulóban minél több lehetőséget kapjak. Nem hiszem azt, hogy a DVSC ellen nyújtott teljesítményemnek és a gólomnak köszönhetően beverekedtem magam a kezdőbe. Stabil játékos szeretnék lenne a Vasas felnőtt csapatában, és nem mellesleg kiegyensúlyozott, jó játékra törekszem. Csapatszinten személy szerint nem gondolkozom helyezésben. Azt gondolom, ha a téli szünetig mindenki a maximumot hozza ki magából, nem lehet probléma a további pontgyűjtögetéssel. Számomra nagyon pozitív, hogy az angyalföldiek ennyire támogatják a fiatalokat és mesterünk bátran dobja be a tehetségeket a mély vízbe. Úgy látszik, már ebben a szezonban is sikeresek tudunk lenni, de ha hosszú távon tekintünk előre, akkor azt mondhatom: az idő a Vasasnak dolgozik.

– 2014 nyarán néhány hónapot a Catania kötelékében töltött. Hogyan él emlékeiben az olasz kaland?
– A Catania megfigyelői egy nemzetközi tornán figyeltek fel rám, amikor az utánpótlás válogatottban szerepelhettem. A próbajátékon megfeleltem, végül három hónapot töltöttem Olaszországban. Nehéz időszak volt ez számomra, főként mentálisa fejlődtem sokat, hiszen távol voltam a családomtól, ráadásul tétmérkőzésen sem játszottam. Végül különböző okok miatt véglegesen nem igazolt le a klub, így hazatértem a Vasashoz, ami remek választás volt részemről. Nagyon jól érzem magam a klubnál, úgy látom, a legjobb döntést hoztam, amikor a Vasas mellett tettem le a voksomat.

– Alig múlt tizenkilenc éves, az elődök közül kinek a pályafutására tekint példaként?
– Nagyapám testvére, az újpesti színekben szép sikereket elért Tóth András a példaképem. Nemcsak a pályán nyújtott teljesítménye miatt nézek fel rá, hanem emberileg is őt tartom a követendő példának. Példaértékű a futballhoz való hozzáállása, egyszer az ő nyomdokaiba szeretnék lépni. Általában a családi összejövetelek mellett a bajnokik után szoktam vele beszélgetni, elemezzük a meccseimet, és főleg mentálisan fontos számomra a segítségnyújtása. Maximálisan adok a véleményére.

– Mentora tizenhét alkalommal volt válogatott a hetvenes években. Ön számára is a felnőtt válogatottság jelentené a csúcsot?
– Az U18-as csapatban már számoltak velem, idén viszont komolyabb torna nem volt az U20-as együttessel, kevés összetartásunk volt. Az U21-es csapatból most többen kiöregedtek, remélem, a jövőben majd ott is számolnak velem, és bizonyíthatok. Mindig nagy megtiszteltetés volt számomra felhúzni a címeres mezt, ezért dolgozom keményen minden edzésen – zárta szavait Murka Benedek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik