NB I

Fél évvel előzi meg magát az idei Vasas

A Videoton és az Újpest drukkerei is örülhetnek: csapatuk jobban teljesít, mint egy évvel korábban.

Tizenkét fordulón vannak túl az NB I-s csapatok, a tabellát nem kis meglepetésre a Vasas vezeti. Az angyalföldiek az elmúlt évad végén az utolsó játéknapon harcolták ki a bennmaradást, most mégis az ő hátukat nézi a mezőny. Összeállításunkban megnéztük, hogy tavaly a bajnokság ugyanez szakaszában – tehát tizenkét forduló után – mennyi pontot gyűjtöttek az NB I-es együttesek.

A lenti grafikán jól látható, hogy a Ferencváros által esztendeje megszerzett harmincnégy pont a bajnokság ezen szakaszában abszolút kiemelkedő teljesítmény volt a mezőnyben, ám az ehhez képest eddig bezsebelt tizenkilenc egység jókora visszaesést jelent.

Természetesen szembetűnő a Vasas felemelkedése, hiszen ez idő tájt az angyalföldiek még csak tíz pontnál járták, míg most már huszonöt pont szerepel a nevük mellett. Érdekesség, hogy a 2015-2016-os szezonban a 28. fordulóra sikerült huszonöt pontot gyűjteniük Hangya Szilveszteréknek, ekkor már áprilisban jártunk…

Csupán a számok nyelvén stagnáló teljesítményt nyújt a Haladás és a Budapest Honvéd. A szombathelyiek neve mellett tizennyolc, illetve huszonegy; míg a kispestieknél tizenhat, illetve tizennyolc pont szerepelt a bajnokság ugyanazon szakaszában.

A Videoton és az Újpest drukkerek ősszel jobb produkciót láthatnak kedvenceiktől, mint legutóbb. Ugyanez nem mondható el a DVSC, MTK, Paks trióról. Ilyen sorrendben öt, öt, illetve nyolc helyezéssel szerepelnek gyengébben, mint tavalyi önmaguk.

A jelen pillanatban sereghajtó diósgyőriek tavaly ilyenkor négy ponttal gyűjtöttek többet, akkor az a nyolcadik helyre volt elegendő.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik