NB I

Leandro: fejben erősebbnek kell lennünk

A Fradi hátvédje értékelt a vereség után - szerinte túl sokat foglalkoznak a játékvezetővel.

Ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros egy balhés mérkőzésen 2-0-s vereséget szenvedett a Haladás vendégeként Sopronban, ráadásul Nalepa és Dilaver kiállítása miatt kilenc emberrel fejezte be a találkozót a címvédő. A zöld-fehérek védője, Leandro de Almeida szerint több hibát is elkövettek az összecsapás során:

– A meccs elején bennragadtunk az öltözőben, akkor sem szólhattunk volna egy szót sem, ha háromgólos előnyre tesz szert a Haladás. A második félidő ennek az ellentettje volt, felébredtünk, de két pontrúgásból két gólt kaptunk. Megint a pontrúgások – hiába gyakoroljuk, hiába készülünk rájuk, mindig ugyanaz a hiba jön elő. A játékvezetőkkel meg nem szabad foglalkozni meccs közben, felesleges sárga lapokat kapunk, melyek csak a csapat kárára vannak. Fejben és sok minden másban is erősebbnek kell lennünk a jövőben – értékelt Leandro a klub honlapján.

Olvasói sztorik