NB I

Annál nagyobb dicséret, hogy Gerához hasonlítják, nincsen

Vida Máté húszévesen alapember a listavezetőnél, a válogatottban már tétmeccse is van. Mélységi irányítóként Gera Zoltántól tanul, akár az utódja is lehet.

Immáron tétmérkőzést is játszott a magyar válogatottban Vida Máté, a Vasas húszéves középpályása, aki Lettország ellen a vb-selejtező hajrájában lépett pályára másodszor a nemzeti csapatban. Sokak szerint ő lehet a következő „Storck-bébi”, aki komolyabb feladatot is kaphat, hiszen klubjában már évek óta alapember. A Rangadónak a lettországi debütálásról és további reményeiről nyilatkozott.

Összeszoktak már Nagy Ádámmal

– Előzetesen abban bíztam, hogy legalább az egyik meccsen kapok minimális lehetőséget. A „főnök” már a Svájc-meccs előtt mondta, hogy figyeljek mindenre, „éljek együtt” a többiekkel, próbáljam beleélni magam, hogy megkapom a lehetőséget. Így próbáltam készülni. A második meccsen Gera Zoli megsérült, akkor pedig Strock azonnal szólt, hogy figyeljek, mert én állok be a helyére. Úgy érzem, addigra tényleg készen álltam rá – meséli a rigai utolsó tíz-tizenkét percről a fiatal játékos.

– Nagyon jól éreztem magam, azonnal kiszűrtem minden külső körülményt, nem gondolkoztam, milyen meccsen vagyok és mit is jelent mindez. Nagy Ádival együtt voltam középen, ami segített a helyzet kezelésében, hiszen a mi párosunk az U20-as válogatottban egy összeszokott kettős volt. Bernd Storck is ismert minket. Bízom benne, hogy lesz folytatás. Ha a Vasasban jól játszom és folytatom, remélhetőleg ott leszek a továbbiakban is – tette hozzá Vida.

Gera Zoltán szerepét külön kiemeli, azt mondja, rengeteget segít a fiatalabbaknak a tanácsaival, mindig elmondja, mire figyeljenek oda a pályán. És persze néha megy a poénkodás az életkor-különbségen is, nem túl gyakori, hogy valaki tizenhét évvel idősebb csapattárssal szerepeljen együtt.

Még van remény a bravúrra

A magyar csapat selejtezőkbeli teljesítményéről úgy véli, folyamatosan javul, és talán még lehet esély az első két hely valamelyikének megszerzésére, igaz, nem lesz könnyű.

– Már a feröeri meccsen is ott ültem a padon, ahhoz a találkozóhoz képest nagyon nagyot léptünk előre. Ott teljesen szétszakadtunk a pályán, nem volt kapcsolat a csapatrészek között, most viszont csapatként is működtünk. Úgy vélem, ha a jövő évi legfontosabb selejtezőkig mindenki játszik rendszeresen a klubjában és formában lesz, sikerülhet egy bravúr, Svájc is elkapható. Ha pedig hozzuk a bravúrpontokat, bármi lehet.

Nála nem kérdés, hogy rendszeresen játszani fog klubjában, hiszen a Vasasban húszévesen is a tapasztaltabbak közé tartozik. Ráadásul nagyszerűen ment neki és klubjának is az ősszel, így Vida Máté joggal érezheti úgy, a helyén van. Hogy a folytatás miként alakul, azt még persze nem tudjuk, de bízik benne, a jelenleg listavezető angyalföldiek később is bírják ezt a tempót.

Egy másik fontos német

– A Vasasnál nagyon fontos, hogy már tizenhét-tizennyolc évesen alapemberek voltunk az NB II-ben Szanyó Karcsinál, neki sokat köszönhetünk. A tavalyi szezon még nem volt az igazi, kellett egy kis rutin, most már negyven meccs felet vagyunk az NB I-ben, ami sokat jelent. A mostani edző, Michael Oenning nem azt nézi, ki hány éves, hanem hogy milyen formában van, ugyanúgy épít a fiatalokra, mint az idősebbekre – emeli ki karrierje másik meghatározó német szakemberével kapcsolatban a középpályás.

– A legutóbbi bajnoki szünet után is győzelemmel kezdtünk, utána jött két vereség, szóval bárhogy elsülhet ez a hosszú szünet. A közben leszervezett edzőmeccseken magabiztosan nyert a csapat, nem tartok visszaeséstől – fogalmaz az MTK elleni hétvégi folytatás előtt.

Egyelőre a Vasasé az elsőbbség

Megkérdeztük, milyen szerepkörben képzeli el magát a jövőben a pályán, illetve mi volt a legkomolyabb dicséret, amit eddig kapott a felnőttek között – a két válasz nem független egymástól.

– A hatos és az irányító között érzem igazán jól magam, mélységi irányítóként, ezt próbálom jól csinálni, persze folyamatosan tanulom. Egy-két hete mondogatják rám, hogy Gera Zoli méltó utódja lehetek, talán ez a legkomolyabb elismerés, amit hallottam. De már az elismerés volt, hogy az Eb előtt a bő keretben voltam, a tavaszból pedig emlékezetes marad, hogy fontos gólt lőttem a bennmaradás szempontjából.

– Nyáron nagyon sok megkeresésem volt, hazai és külföldi csapatoktól is, de szerintem jó döntést hoztunk, hogy maradtam Angyalföldön. Egyelőre úgy tervezem, hogy nyárig mindenképpen itt folytatom. De ha úgy alakul, hogy mindenkinek jó ajánlatot kapok esetleg a téli szünetben, ez változhat. Persze olyan döntést fogok hozni, ami mindenkinek megfelelő, a klubnak és nekem is. Jelenleg a Vasas a legfontosabb – tette hozzá a válogatottól visszatérő Vida Máté.

Olvasói sztorik