NB I

Öt éve Rubik-kocka-versenyen indult, most a Videoton tehetsége

A Videoton FC az egyik legjobban igazoló klub volt a 2016. nyári időszakban, de nem csak a felnőtt keretet erősítették meg Székesfehérváron, hanem az utánpótlást is.

A magyar felmenőkkel rendelkező 1998-as születésű Ante Solomun nemrég debütált a horvát utánpótlás-válogatottban, a CSZKA Moszkva már is érdeklődött iránta.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, hogy a Videoton megfigyelői nem csak a futballtudást, a magasságot, a gyorsaságot nézik, de az emberi oldalt, és azt is, milyenek a kiszemelt játékos szellemi képességei. Solomunról például kiderítették, hogy 2011-ben részt vett a horvát Rubik-kocka-bajnokságon, ahol több versenyszámban indult. A karikavarázs-versenyen például a 17. lett. Azt mondani sem kell, hogy a gyors gondolkodás nem csak a Rubik-kocka kirakásánál, de a mérkőzésszituációk esetében is fontos.

Ugyancsak kiemelkedő tehetsége a fehérvári utánpótlásnak a szintén 1998-as születésű, felvidéki Lénárt András, aki jelenleg a szlovák U19-es válogatott tagja. Őt az angol Reading szemelte ki a közelmúltban.

A Videoton egyik játékosmegfigyelő-rendszeréről ide kattintva olvashatnak bővebben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik