NB I

Vittek gólokkal járulna hozzá a DVSC sikereihez

A szlovák támadó az akadémiai körülményeket is dicsérte.

Ahogyan arról a mai nap beszámoltunk, a Debreceni VSC leigazolta a 81-szeres válogatott csatárt, Róbert Vitteket. A rutinos támadó a csapathivatalos honlapjánaknyilatkozott először a klubváltásról.

– Tudom, hogy a DVSC az egyik legnagyobb magyar klub, szeretnék megtenni mindent azért, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán. Már az első debreceni tréningemen megnyugtattak az edzők, hogy a lehető legjobb formába hoznak. Bízom benne, hogy jó teljesítményt fogok nyújtani és segíteni tudok a csapatnak. Nagyon pozitív véleménnyel vagyok a szép akadémiáról, ahol magas szintűek és tökéletesek a körülmények. Mindent megteszek azért, hogy sok gólt rúgjak a Nagyerdei Stadionban. Nagyon szeretem a labdarúgást, ezért is örülök, hogy focizhatok még.

A DVSC az NB I következő fordulójában Paksra látogat, ekkor mutatkozhat be tétmérkőzésen először az újonnan szerződtetett csatár.

Olvasói sztorik