NB I

Mezőkövesd: ha nem sikerül javítani a hibákat, változás lesz a kezdőcsapatban

A Mezőkövesdi Televíziónak adott interjút Pintér Attila, aki beszélt az esélyekről, illetve a szünetbéli programról is – írja összefoglalójában a Mezőkövesd Zsóry FC hivatalos honlapja.

Élesnek tartja a 12 csapatos bajnokságot a csapat vezetőedzője, Pintér Attila, aki a Mezőkövesdi Televíziónak elmondta, tavaly az utolsó fordulóban dőlt el a bennmaradás és a kiesés kérdése, idén sem lesz másként. Bár szeretnék hamarabb bebiztosítani a bennmaradást, a realitás az, hogy lehetséges, hogy az utolsó fordulóig harcolniuk kell érte.

– A mögöttünk álló napok, illetve a következő két hét programja a hibák javítása. Előre kell lépnünk játékban, sokkal több gólt kellene lőnünk. Élet-halál harcot vívunk hétről-hétre, el kell követnünk mindent azért, hogy minél eredményesebbek tudjunk lenni. Sajnos sok gólt is kapunk egyéni hibákból, ezeket ugyanis könyörtelenül kihasználják. A mérkőzések fordulópontjain nem szerzünk gól, így hátrányba kerülünk. Viszont mindent megteszünk a fordításért – idézte fel az elmúlt időszakot a vezetőedző.

Pintér megköszönte a közönségnek azt, hogy hazai pályán és idegenben is biztatják a csapatot, akár nagyobb táborok ellen is hangosan drukkolnak. Mint mondta, az együttes hozzáállásával nincs probléma, de meg kell ismerni a játékosokat is, ki hogyan reagál arra, ha hátrányba kerülnek. Az elmúlt mérkőzéseket kielemezve csapatra és egyénileg is megvannak azok a dolgok, amelyekben pozitív vagy negatív dolgai vannak. Ha a negatívokon nem sikerül változtatni, akkor a kezdőcsapatban lesznek változások, akár személyekben, akár rendszerben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik