NB I

Storck is számol az NB I legfoglalkoztatottabb fiataljával

A Haladás, a Honvéd és a Vasas nyúl legbátrabban az utánpótláshoz; a DVSC és a Mezőkövesd a lista legvégén.
A magyar válogatott 30-as, bő keretébe az NB I legfoglalkoztatottabb fiatalja, Vida Máté kapott meghívót. A Vasas fiatalja a legjobbak között szerepelhet, a keret a Svájc, illetve a Lettország elleni vb-selejtezőre készül Telkiben.

Egyre több tehetség kap lehetőséget a legmagasabb honi osztályban, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Stock pedig több ízben bizonyította már: bátran nyúl fiatalokhoz és dobja őket mély vízbe, akár tétmérkőzéseken is.

Mint ismert, a szövetség az új szezonban a fiatalok előtérbe helyezését forszírozza. Az új MLSZ-szabály értelmében két 1996. január 1-je után született hazai focista szerepeltetése esetén jutnak hozzá az élvonalbeli egyesületek a maximális támogatási összeghez. Míg az NB II-ben kötelező legalább két tehetséget szerepeltetni a kluboknak, addig a legmagasabb osztályban ez csak javasolt

Összeállításunkban annak néztük utána, hogy az NB I első tizenegy fordulóját követően az első osztályú csapatok milyen arányban (játékpercre lebontva) adtak lehetőséget a húsz év alatti játékosoknak.

Az összesített rangsor után kiderült, hogy ebben a mutatóban nincs jobb a Haladásnál, a szombathelyi csapatban az őszi szezon első felén túl öt 1996 után született labdarúgó kapott lehetőséget, ők pedig összesen 2257 percet töltöttek a pályán. A Budapest Honvéd tehetségei is foglalkoztatottak, hiszen a Gazdag – Koszta – Kovács D. – Zsótér négyes 2015 percet hozott össze. Ezen mutatóban is jól szerepel az éllovas Vasas, a 20 évnél fiatalabbak 1957 percnyi játékidőt kaptak Oenning mestertől.

Tizenegy forduló után a Mezőkövesd és a Debrecen színeiben 1996 után született játékosnak még nem szavaztak bizalmat a klubok mesterei, de a Videoton sem áll túl jól ezen kimutatásban. Sejben Viktor egyszeri, hét perces fellépésén kívül további fehérvári tehetség még bevetésre vár.

Ilyen arányban (játékpercre lebontva) szerepeltettek 1996. január 1-je után született fiatalokat az NB I-es klubok az első tizenegy fordulóban:

Haladás: 2257 perc

Polgár Kristóf: 946 perc, 11 mérkőzés
Rácz Barnabás: 740 perc, 11 mérkőzés
Hegedűs János: 720 perc, 8 mérkőzés
Tóth Máté: 146 perc, 8 mérkőzés
Dombi Gergő: 5 perc, 2 mérkőzés

Budapest Honvéd: 2015 perc

Gazdag Dániel: 974 perc, 11 mérkőzés
Koszta Márk: 902 perc, 11 mérkőzés
Kovács Dániel: 6 perc, 1 mérkőzés
Zsótér Donát: 133 perc, 4 mérkőzés

Vasas: 1957 perc

Szivacski Donát: 863 perc, 10 mérkőzés
Vida Máté: 990 perc, 11 mérkőzés
Kleisz Márk: 37 perc, 2 mérkőzés
Murka Benedek: 67 perc, 2 mérkőzés

MTK Budapest: 1551 perc

Korozmán Kevin: 475 perc, 7 mérkőzés
Szatmári István: 295 perc, 7 mérkőzés
Vogyicska Bálint: 703 perc, 10 mérkőzés
Katona Máté: 42 perc, mérkőzés
Takács Roland: 36 perc, 2 mérkőzés

Újpest: 1452 perc

Kecskés Ákos: 630 perc, 7 mérkőzés
Pávkovics Bence: 775 perc, 11 mérkőzés
Tóth Patrik: 47 perc, 4 mérkőzés

DVTK: 1164 perc

Nemes Milán: 482 perc, 6 mérkőzés
Ternován Patrik: 135 perc, 2 mérkőzés
Kitl Miklós: 127 perc, 3 mérkőzés
Szabó Balázs: 4 perc, 1 mérkőzés
Makrai Gábor: 416 perc, 5 mérkőzés

Paks: 1149 perc

Lenzsér Bence: 900 perc, 10 mérkőzés
Jelena Richárd: 115 perc, 7 mérkőzés
Fejős Áron: 25 perc, 2 mérkőzés
Szalai András: 109 perc, 3 mérkőzés

Gyirmót: 936 perc

Sallói Dániel: 441 perc, 5 mérkőzés
Szegi Vince: 124 perc, 5 mérkőzés
Jancsó András: 371 perc, 5 mérkőzés (ebből 11 perc Haladás játékosként)

Ferencváros: 153 perc

Csernik Kornél: 153 perc, 5 mérkőzés

Videoton: 8 perc

Sejben Viktor: 8 perc, 1 mérkőzés

DVSC: 0 perc

Mezőkövesd: 0 perc

Olvasói sztorik