NB I

Térdgépet kell hordania a válogatott keretébe meghívott védőnek

Az újpesti Kálnoki-Kis Dávid lemarad a vb-selejtezőkről, de néhány hét múlva már elkezdhet edzeni.

Az Újpest játékosa, Kálnoki-Kis Dávid néhány hete ült fel a hullámvasútra. Alighogy meghívót kapott a válogatottba, súlyos sérülést szenvedett a Videoton elleni bajnokin. Azóta gyógyul, amelyről a klubhonlaponbeszélt bővebben.

– Pár hétig még térdgépet kell hordanom, és utána szépen lassan elkezdhetem majd az edzéseket. Addig is kapom a napi két kezelést, vagyis az egészségügyi stábbal karöltve mindent elkövetünk, hogy minél hamarabb visszaérhessek. Hogy ez pontosan mikor lesz, azt egyelőre sajnos nem tudom megmondani, de november előtt szinte kizárt, hogy pályára léphessek.

Túl vagyunk a bajnokság egyharmadán, így arról is megkérdezték, hogy félig üres vagy félig teli az újpesti pohár.

– Ha a helyezésünket nézem, akkor azt mondom, hogy inkább teli. Persze tényleg csak félig… Az ismert okok miatt sokan féltettek minket ettől a szezontól – tegyük hozzá, nem is teljesen alaptalanul -, és mi az első botlások után bebizonyítottuk, hogy igenis jó csapatunk van, és tudunk is egymásért küzdeni. Aztán az is gyorsan kiderült, hogy sokba kerül, ha kapkodva, pontatlanul játszunk, és az utolsó pillanatokban nem koncentrálunk eléggé. Ha csak egy hajszállal jobban figyelünk néhány alkalommal, most jóval előkelőbb pozícióban várnánk folytatást.

A játékos lemaradt a Fradi elleni derbiről is (3-3).

– Sajnos csak tv-ben tudtam nézni, de így is óriási élmény volt. Kiváló meccs volt, parádésan szurkolt a táborunk, és szerintem nagyon jól játszottunk. De megint jött a rövidzárlat, a kihagyás, és három helyett csak egy pontot szereztünk. Egyébként akár szimbolikusnak is tekinthetjük, hogy így fejeztük be a bajnokság első harmadát, mert ez a meccs pontosan megmutatta, mennyire kétarcú a mai Újpest. Azért dolgozunk, hogy a holnapi már ne legyen az.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik