NB I

Már a vezérkarnak is ciki a diósgyőri szurkolók háborgása

Benczés Miklós sportigazgató elmondta, nyíltan akarnak beszélni a drukkerekkel a problémákról.

Kilenc nyeretlen mérkőzés után vonult az újabb válogatott szünetre a DVTK, amelynek szurkolói a legutóbbi, Debrecen elleni vereség után leparancsolták a mezeket a játékosokról. A miskolciaknál kialakult helyzetről Benczés Miklós nyilatkozott a dvtk.eu-nak.

– Döntéshelyzetben lévő sportvezetőként természetesen megvisel, hiszen ahogy Horváth Ferenc is fogalmazott, mindenkinek megvan a maga felelőssége a kialakult helyzetben. Több mint húsz évet dolgoztam Diósgyőrben, többször is volt nagyon nehéz a helyzet, azonban mindig volt kiút – kezdte a hivatalos honlapnak a sportigazgató.

– Jól kezdte a csapat a bajnokságot, hiszen két bravúrgyőzelmet arattunk. Mondhatjuk, hogy a Ferencváros elleni találkozó után felszínre törtek a problémák, ami talán előre jelezhető volt, hiszen nem szokványos ekkora váltás a játékoskeretben és a szakmai stábban, mint amit nyáron átéltünk. A csapat a hosszú negatív szériája ennek ellenére sem volt indokolt. Néhány labdarúgónk kivételével sem a korábbi, sem pedig az új igazolásaink nem hozzák azt a teljesítményt, ami tőlük elvárható lenne. Ami azonban nekem különösen fáj diósgyőriként, hogy eltávolodott egymástól a szurkolótábor és a csapat, pedig egymás nélkül nagyon nehéz lenne léteznünk – folytatta Benczés, aki aztán arra a kérdésre is válaszolt, hogy tervezi-e a klub, hogy reagál-e valamilyen formába a klub a szurkolók legutóbbi akciójára?

– A klubvezetés már felvette a kapcsolatot a szurkolói csoportok vezetőivel, a napokban várom majd őket, hogy kötetlen formában minden felvetődő kérdésről egyeztethessünk. Nincs semmilyen titkolnivalónk, és a problémákról nyíltan beszélnünk kell. Ez a játék a szurkolókért van, nélkülük nincs értelme csinálni.

– Ha abból indulok ki, hogy 11 forduló után 11 pont a hátárnyunk a dobogótól, akkor mondhatnám, hogy a helyzetünk nem kilátástalan, sőt. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a jelenlegi formánk és a következő mérkőzéseink miatt nem lesznek könnyű heteink, a Videoton, az Újpest és a Ferencváros a következő ellenfeleink. A kiesés meg sem fordul a fejemben, a csapatnak minimálisan a középmezőnyben kell végeznie – mondta el várakozásait Benczés. – Diósgyőr az a hely, ahol csúszni-mászni kell a pályán és minden mérkőzés közben meghalni egy kicsit. Ha ezt elértük, akkor eredménytől függetlenül a szurkolók meg fogják tapsolni a csapatot, ahogyan tették ezt a Ferencváros elleni mérkőzés után is. Ezért más ez a hely, mint a világ bármely pontja. Először ez sikerüljön, utána beszélhetünk eredményességről. Ha mindenki a szívét-lelkét kiteszi, akkor jönni fognak a pontok is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik