NB I

„Keretbe foglaltam a magyar focit” – Sallói 50

Izraelben mindent elért, Fehérváron nem kértek belőle vezetőként, manapság tévés szakértőként is népszerű: a volt válogatott futballista ötvenedik születésnapján visszatekint.

Sokan a Digisport szakértőjeként ismerik, azt mondja, a gyerekek néha elcsodálkoznak, amikor autogrammot kérnek tőle, hogy aktív, sőt válogatott játékos volt… Sallói István ma töltötte be az ötvenet, és elégedett az eddigiekkel, bár van, amit sajnál: a Videotonhoz nem térhetett vissza játékos-pályafutása után, pedig ez volt a vágya. A Vidi, Honvéd és Beitar Jeruzsálem egykori sztárja mesélt a Rangadónak a szülinapon.

A Vidiről és egy győri pályaedzőről

– Úgy vagyok vele, hogy szerencsésnek vallhatom magam, mert minden megvalósult, amit magam elé tűztem: hogy focista legyek, később, hogy válogatott játékos. Mai fejjel furcsa belegondolni az időbe, mert fiatalon úgy voltam vele, egy 25 éves játékos már öreg, közben én 28 évesen mentem külföldre, a legjobb szezonjaimat meg 30 évesen töltöttem Izraelben. Szenzációs hat évem volt.

– Oroszlányból kerültem Fehérvárra, ahol egy kispályás tornán figyelt fel rám a legendás Csiszár Guszti bácsi: a Videotonban lettem játékos. De sokáig afféle örök tehetségként kezeltek, nem jött ki belőlem semmi. Aztán elkerültem kölcsönbe a Rába ETO-hoz, ahol Győrffy Laci bácsi kérdezte, mit passzolgatok állandóan, jó csatár az anyjának se passzol. Innentől kezdve mindent rálőttem. Visszakerültem Fehérvárra, ahol Burcsa Győző mondta, te olyat tudsz, amit senki – három hónapon át minden edzés után gyakorolt velem, a legkülönbözőbb szögekből. Igazi góllövő lettem, később az ék mögötti támadó, ami nekem nagyon feküdt. Szenzációs időszak volt. Nagyon sok ember megállít a mai napig, hogy „bezzeg az a Videoton” – amin elgondolkodom, mert valójában nem értünk el nagy eredményt.

Az izraeli sikerekről

– Fizikailag nem voltam annyira erős, hogy Belgiumba menjek, mint akkoriban sokan. Az izmaimmal sok problémám volt, sokat voltam sérült. A mai sportorvoslás sokat segített volna – de nagyon boldog vagyok, hogy Izraelt választottam, egész életemet meghatározta az az időszak. Igazi sztár voltam ott és ezt nem cserélném el utólag se egy Bundesliga 2-re, mert különleges érzés volt megélni. Nehéz itthon elképzelni, hogy mennyire szerettek ott minket. A „nagy Stefanként” kezeltek akkor is, amikor már a másodosztályban játszottam. Nincs olyan nap, hogy ne írna rám valaki onnan, még a fiatalok is, akik akkor ötévesek voltak. A Beitar Jerusalemmel kétszer bajnokok voltunk, a mai napig imádnak minket Pisonttal, Hamarral. Ott értettem meg, milyen az, ha egy élsportoló a társadalomban magas presztízsnek számít.

A klubvezetői tapasztalatokról

– Sportvezetőként vérzivataros időszakot töltöttem a labdarúgásban, mert abban az időszakban dolgoztam, amikor nem volt pénz a sportágban. Az emberek nem is igazán értik, milyen az, amikor egyáltalán nincs pénz. A kiadásaink hetven százalékát előre elköltöttük három évre, miközben a következő hónapot se lehetett látni. Ma sokkal jobb a helyzet, de most sem lehet előre tervezni, mert hosszú távú szerződéseket kell kötni a játékosokkal, és a bérköltségek elviszik a klubok költségvetésének nagy részét.

– Mindig is a Videotonban szerettem volna dolgozni sportvezetőként, ez volt az álmom: Brávácz Ottó mellé visszatérek, dolgozom, aztán idővel én leszek Vidi elnöke. Ehhez képest körbejártam az országot, keleten, nyugaton mindenhol voltam, csak a Videotonban nem. Az utolsó évemet töltöttem Izraelben, amikor megkerestek az akkori vezetők, hogy jöjjek vissza Fehérvárra. Kérdezték, mennyit kérek, mondtam, itt még van egy évem a szerződésemből, és amennyit ők fizetnek, annak a közelébe nem tudtok jönni, mondjátok meg inkább ti, mennyit kaphatok – én csak annyit kérek, kössünk hosszú távú szerződést, hogy utána maradhassak a klubban valamilyen pozícióban. Ebbe nem egyeztek bele, mert csak egy évre terveztek. Sportvezetőként így körbejártam az országot, nem volt haszontalan ez sem, és sehol sem az elnök vagy tulaj haverjaként lettem klubvezető…

A tévés szakértésről

– Urbányi Pista protezsált be annak idején a tévébe, amit ő látott Amerikában, én pedig Izraelben, azt kezdtük el csinálni a köztévé sportadásában. Sose felejtem el, amikor először kitaláltuk, hogy legyen interaktív a műsor, mekkora újításaink számított: ötven méteres kábelekkel húzták oda a laptopot, hogy lehessen e-maileket beolvasni.
– A magyar fociban mindig megsértődik valaki, nehéz kritikát megfogalmazni – pedig a stúdióműsor lényege a vita és az interakció. E tekintetben a nézők hozzáállása is megváltozott, ma már jó néven veszik, ha könnyedebb, viccesebb a hangulat. A Digisporton engedték, hogy kötetlenebb, lazább legyen a stílus, átlépjünk bizonyos határokat. Szerintem volt ennek hatása más csatornákra is. Az „arrogáns ex-futballista” szerepe működik, Dodó a visszafogottabb, én meg mondom pacekba a véleményem. És az sem mindegy, hogy az angol focival kapcsolatban sértődés nélkül ki lehet mondani a véleményt…

És az eltelt évekről…

– Keretbe foglaltam a magyar focit, mert ifistaként 85-ben megértem a Videoton kupadöntőjét, nekem ők az Aranycsapat, óriási élmény volt együtt játszani velük. A válogatott pedig kinn volt a vb-n nyolcvanhatban. Aztán az én karrierem alatt nemzetközi szinten nem értünk el semmit, most pedig, amikor már tévés szakértőként szurkolok, nagyon hosszú út után megint kijutottunk. Rögös út volt, amit végigjártunk, bízom benne, hogy még egy ilyen hosszú szünet nem lesz…

– Megünnepeljük az ötvenet a családdal és a barátokkal is. Megtanultam már, hogy nem szabad elszalasztani egyetlen alkalmat sem, ha ünnepelhet az ember, mert túl rövid az élet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.