NB I

Nem Horváth Ferenc a hunyó Diósgyőrben – hivatalos

A többségi tulajdonos ügyvezetője továbbra is bizalmat szavazott az utolsó helyen álló DVTK szakvezetőjének.

Sántha Gergely, a többségi tulajdonos Borsodsport Invest Kft. ügyvezetője a borsodi klub honlapján beszélt az edzőkérdésről – és sok minden másról.

Horváth Ferenc helyzete

– A DVTK sportszakmai vezetése a vezetőedzővel és a többi stábtaggal együtt továbbra is bírja a bizalmunkat – jelentette ki az ügyvezető. – A sportban előfordul, hogy a jó eredmények elérése több időt vesz igénybe a vártnál, és ez különösen egy kiemelkedően jó szezonkezdés után adhat okot türelmetlenségre, elsősorban a játékosok és a szakmai stáb irányába. Viszont megfelelően kemény munkával és hozzáállással a jelenlegi szerencsétlen szérián lehet változtatni, és ez elvárás is a csapat felé.

A gyengélkedés okai

– A kulcspozíciókban szereplő játékosok közül többen is mélyen a valós tudásuk alatt játszottak, de azért már látszanak az előremozdulás jelei – magyarázta Sántha. – Ezek felé a jelenlegi és volt válogatott csapattagok felé elvárás, hogy kiemelkedő hozzáállással és teljesítménnyel húzzák maguk után a csapatot minden mérkőzésen. Decemberig van ideje mindenkinek megmutatni, hogy helye van Diósgyőrben, ha nem, akkor változtatni fogunk. Sajnos egyelőre az új igazolások sem úgy teljesítenek, ahogy reméltük, illetve sok a sérültünk is, ami szintén visszaveti az eredményességet.

Kieshet a Diósgyőr?

– Ez fel sem merül bennem, bár a 12 csapatos NB I-ben nem nehéz veszélyes helyzetbe kerülni, mivel rendkívül szoros a mezőny és kiegyenlítettek az erőviszonyok – mondta a sportvezető. – Messze még a bajnokság vége, teljesen biztos vagyok a bent maradásban. A jelenlegi játékoskeret alapján, amely papíron a 4. legértékesebb az NB I.-ben, legalább a középmezőnyben van a DVTK helye, és ezt be is fogják bizonyítani a játékosaink Horváth Ferenc vezetésével.

A klubvezetés szerepe

– Ezzel nem értek egyet több okból sem. Egyrészt azért, mert személyesen ismerem az érintettek munkáját, másrészt pedig a DVTK-család szinte az összes területen rendkívül sikeres, nagyon sokat erősödött a pozíciója a magyar sportéletben; ha az ügyvezetés nem jól végezné a feladatát, akkor ez nem így lenne. Sajnos pont a kirakat, az NB I-es labdarúgó csapat teljesít a leggyengébben, de ennek sportszakmai okai vannak, amikért közvetlenül nem az ügyvezetés, hanem a szakmai stáb felel a labdarúgásban ugyanúgy, mint jégkorongban vagy kosárlabdában. Egyébként ezúton is jobbulást kívánok ügyvezető úrnak, remélem, néhány héten belül visszatérhet a feladatához.

Biztosított az anyagi háttér?

– Természetesen. A tulajdonosok és az ügyvezetés minden feltételt megteremtett Diósgyőrben a jó eredmények eléréséhez, leigazolásra kerültek a sportszakma és a vezetőedző által kért, sokszor válogatott szintű játékosok, a csapat remek körülmények között készülhet a mérkőzésekre. A DVTK költségvetése minden évben folyamatosan nő, évről évre egyre többet költünk játékosokra is.

Olvasói sztorik