NB I

Jovanovics lett a 11. forduló legjobbja

Egyetlen játékost sem adott az álomcsapatba a Ferencváros–Újpest.

Az előző fordulókhoz hasonlóan a Rangadó.hu ismét összeállította az élvonal legjobb csapatát az InStat futballelemző értékei alapján. A játékosokat igyekeztünk posztok szerint szétbontani, így nem csak a három fő csapatrészt néztük, hanem azt is, hogy például a védelem melyik részén szerepelt az adott játékos. A 11. fordulóban álomcsapatunk 4-5-1-es felállásban „kerül pályára”.

A 11. forduló álomcsapata

Sebők (Gyirmót, 260) – Jovanovics (Debrecen, 299), Debreceni (Vasas, 253), Mészáros N. (Debrecen, 250), Bosnjak (Haladás, 279) – Nego (Videoton, 240), Juhász R. (Videoton, 279), Iszlai (Haladás, 254), Holman (Debrecen, 295), Szakály P. (Debrecen, 258) – Lanzafame (Honvéd, 255)

Az évad második legrosszabb fordulóját hozta a 11. kör. Az álomcsapat átlaga csak 265 lett, ami a második kör 252-es pontszáma után a legalacsonyabb érték és majd’ hússzal van a teljes szezon átlaga alatt. Bekerült a legjobbak közé a veterán gyirmóti kapus, Sebők Zsolt, illetve középpályásként harmadik ízben Juhász Roland is, de több poszton is csalódást keltő volt a hat meccs. Középhátvéd pozícióban például Debreceninél és Mészárosnál kisebb értékkel az idényben még nem szerepelt játékos, ahogy Iszlai 254-e is holtversenyben a legalacsonyabb. A Fradi–Újpest egyetlen játékost sem adott ebbe a válogatottba.

A forduló legjobbja az idén másodszor bekerülő, már a 2015–2016-os évad során is kitűnően játszó Alekszandar Jovanovics lett. A Debrecen szerb légiósa ezúttal a meccs zömében eredeti posztján szerepelt és jobbhátvédet játszott, csak Brkovics kiállítását követően került át a középpályára, ezért a Rangadó.hu-nál is előbbi helyen áll. A 31 éves játékos egy gólpasszt adott, háromszor szabálytalankodtak vele szemben, nyolc labdavesztésére hét labdaszerzés jut, 53 passzából 39 volt pontos (73%), 12 párharcából kilencet nyert meg.

Kevésen múlott Fiola Attila, dr. Horváth Zsolt és Mahir Saglik csapattagsága is.

Az álomcsapatba tehát nem adott játékost a Fradi–Újpest rangadó, a legrosszabbak közé viszont megdöbbentő módon igen. Nem mást, mint a Ferencváros szuperigazolását, a dél-koreai Rju Szung-Vut, aki kezdőként 162-es értékelést kapott az InStattól. Ami a becserélt futballistákat illeti, két mezőkövesdi tartalék, Fröhlich Roland és a volt FTC-labdarúgó Orosz Márk lett a leggyengébb, 156-tal.

A forduló teljes statisztikáját itt lehet megtekinteni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik