NB I

Filkor csak a pályán akar vezéregyéniség lenni

A Gyirmót FC legutóbbi győztes góljának szerzője arról is beszélt, megbánt-e dolgokat eddigi karrierjében és hogy hova vágyik vissza leginkább.

A listavezető Vasas elleni győzelemmel mozdult el az utolsó helyről a Gyirmót FC, amely második sikerét könyvelhette el a bajnokságban. Az elmúlt négy fordulóban két gól nélküli döntetlen mellett kétszer győzött Urbányi István csapata. Filkor Attila, a sérülése miatt tavaly alig-alig játszó, Újpestről érkező középpályás a Gyirmót előrelépéséről és saját eddigi teljesítményéről is beszélt a Rangadónak.

– Nagyon boldog vagyok, hogy elmozdultunk az utolsó helyről, ráadásul az én gólommal. Remélem, ezt a tendenciát tudjuk folytatni a következő mérkőzéseken is – kezdte a Vasas ellen győztes gólt szerző Filkor Attila.
– Az utolsó négy meccsükön nem kaptak gólt, kettőt megnyertek 1-0-ra, szóval, ha „minimál-programmal” is, de elindultak felfelé. A rossz rajt után mi változott?
– A három hetes bajnoki szünet jót tett, keményen edzettünk, akkor kovácsolódott össze a csapat. A Diósgyőr elleni győzelem pedig adott egy kis magabiztosságot Az volt az a meccs amit úgymond tökmindegy milyen játékkal, de meg kellett nyerni. Talán mondhatom, hogy azóta kicsit még javultunk játékban, de még van hova fejlődni. Az esély adott, rajtunk múlik.
– A vezetőedző részéről mik a legfontosabb elvárások a játékban?
– Urbányi István senkinek nem köti meg a kezét, azt várja tőlünk, hogy bátran játsszunk, mindenkinek hagyja, hogy önmagát adja. Amit elvár, hogy támadjuk le az ellenfelet, agresszívan próbáljunk játszani. Az adott kereteken belül viszonylag szabadon dönthetünk, csak merjünk dönteni.

– Önnek megvan hozzá már a tapasztalata, hiszen itthon a rutinosabbak közé tartozik – megszokta már ezt a tényt?
– Én is abban a korban vagyok, hogy példát kell mutatnom a fiataloknak, próbálok az élre állni. Nem mondom, nekem is nagyon furcsa a helyzet. Mert amikor fiatal voltam, soha nem hallgattam senkire… Úgyhogy elég érdekes megélni, hogy próbálom irányítani a fiatalokat, ez is egy olyan dolog, amibe bele kell szoknom.
– Nagyon sok felé kacskaringózott a pályája, elsősorban Olaszországban, de már itthon is. Van, amit megbánt?
– Nagyon sok mindent máshogy csináltam volna, de az élet ilyen, semmi nem történik ok nélkül. Remélem, hogy azért még nem lezárt történet az enyém. Szeretnék még játszani egyszer például Újpesten is, mert nagyon jól éreztem magam ott.
– Ha bennmarad a Gyirmót és ehhez Filkor Attila vezéregyéniségként járul hozzá, még hívhatják más hazai klubok is.
– Nem vagyok amolyan igazi vezér, mármint a pályán kívül, nem szívesen beszélek. A pályán belül, ha az tudok lenni, az nagyon jó, örülök neki, szeretnék a góljaimmal segíteni a csapatot, ez a legfontosabb.
– Kérdés, lesz-e annyi gól és annyi pont, amennyi a végén az NB I-ben maradáshoz kell. Elég jó-e már a Gyirmót FC a hosszú harchoz?
– Szerintem elég erősek vagyunk a bentmaradáshoz, de ennek a pályán kell kiderülnie. Remélem, képesek leszünk úgy folytatni a küzdelmet, ahogy mostanában tettük. Ha mindenki odateszi magát a cél érdekében, sikerülhet. De nyilván igen hosszú küzdelem vár még ránk.

Olvasói sztorik