NB I

Nem bírt egymással az Újpest és a Haladás

A szombathelyiek védője, Stef Wils a saját és a lila-fehérek kapujába is betalált, így 1-1 lett a vége.

OTP Bank Liga, 10. forduló

Újpest FC – Swietelsky Haladás 1-1 (1-0)
Illovszky Rudolf Stadion, 1500 néző. Játékvezető: Szőts
Újpest: Banai – Nagy T., Pávkovics, Kecskés, Mohl – Balogh B. (Balázs, 86.), Windecker – Bardhi, Cseke, Diarra (Lázok, 68.) – Angelov (Andrics, 57.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Haladás: Rózsa – Polgár, S. Wils, Hegedűs, Angyal – Kovács L. (Overgoor, 79.) Iszlai – Németh M. (Dombi, 93.), Rácz B. (Tóth M., a szünetben), Halmosi – Williams. Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Wils (öngól, 18.) illetve Wils (62.)

Lila-fehér helyzettel indul az Újpest-Haladás találkozó az OTP Bank Liga 10. fordulójából. A második percben Windecker 9 méteres fejese szállt fölé. Egyértelműen jobban kezdte a találkozót az Újpest, a nyolcadik percben előbb Diarra távoli lövését kellett védenie Rózsának, majd az ezt követő szöglet után Németh Márió a gólvonalról mentett.

Az első szombathelyi gólszerzési lehetőségre a 15. percig kellett várni, Halmosi beadására Németh Márió érkezett jó ütemben, közeli fejesésénél Banai mutatott be óriási bravúrt. Egy perccel később az újpestiek kapusa már verve volt, Wils szöglet utáni fejese viszont a kapufán csattant. Hiába a két nagy ziccer, a 18. percben vezetést szerzett az Újpest: Balogh B. jól ugratták ki, betört a 16-oson belülre, majd jól tálalt középre, ahol az érkező Angelov elől menteni igyekvő Wils lábáról kötött ki a labda a Haladás kapujában méterről nem hibázott. (1-0)

A gól után öt perccel Németh Márió távolról veszélyeztetett, de lövése fél méterrel elkerülte Banai kapuját. Az első félidő derekán főleg mezőnyben harcoltak a csapatok, a sok szabálytalanság miatt nehezen alakult ki folyamatos játék. A 35. minutumban Halmosi a rövid sarkot vette célba, Banai azonban szögletre tudta tolni a próbálkozást. A játékrész hajrájában növelhette volna előnyét az Újpest: Diarra beadása után Mohl fejesét bravúrral a felső kapufára tolta Rózsa, majd Balogh nullszögből leadott lövését is hárította a szombathelyi hálóőr. Minden bizonnyal Rózsa tartotta meccsben a Haladást.

Eseménytelenül kezdődött a második játékrész, az első 15 percben nem forogtak veszélyben a kapuk. A 62. percben aztán egy pontrúgás után egyenlített a Haladás: Németh Márió jobboldali szabadrúgását Wils bólintotta közelről Banai kapujába. (1-1)

Az egyenlítő gól után idegessé vált a szombathelyi csapat, több labdát is elszórtak, amelyek után az Újpest előtt adódtak a lehetőségek: a 75. percben Andrics beadását Lázok hat méterről fejelte kapura, de Rózsa bravúrral hárított. A szombathelyi hálóőr sokadszor mentette meg csapatát a góltól. Az utolsó másodpercekben Halmosi került helyzetbe, de lövés helyett plusz egyet tolt a labdán, így pedig szerelni tudták, és maradt az 1-1-es döntetlen.

A találkozót Nagy László, a Rangadó.hu szakértője, az Újpest egykori játékosa, majd edzője, korábbi magyar válogatott labdarúgó értékelte.

– Nem láthattunk öldöklő iramot, viszont sok pontatlanság, és hiba jellemezte a csapatok játékát. Ennek ellenére mindkét csapatnak voltak lehetőségei a pontszerzésre, ezek egymás hibáiból élve alakulhattak ki. A szombathelyi védő ide is, oda is betalált, de az újpesti gól legalább egy gyors akcióból született, ebből kellett volna többet látnunk a mérkőzésen. Ma este mindkét csapatból hiányzott egy olyan játékos, aki szervezni, irányítani tudja a játékot. Nekem nagyon hiányzott a tempó, ami elvárható lenne ettől a két együttestől. Egyik gárda sem sziporkázott, lassan és körülményesen játszottak.

Olvasói sztorik