NB I

Pontes két büntetőt hiányolt

Rossi szerint nem feltétlenül megérdemelt a debreceni Honvéd-győzelem.

Debrecen–Honvéd 0-1

Leonel Pontes, DVSC: – A mérkőzés huszadik perce után egy irányba folyt a mérkőzés, négy tiszta helyzetünk volt a gólszerzésre, úgy gondolom, két büntetőt nem adott meg a játékvezető. A Honvéd jobban kezdte a mérkőzést, de a huszonötödik perctől egyre jobban játszott a csapat. Játszott a csapat, viszont nem sikerült gólt szerezni, nem sikerült megnyerni a mérkőzést.

Marco Rossi, Honvéd: – Az első olyan győzelmünk, ahol nem lehet mondani, hogy teljes mértékben megérdemeltük. Az első félidőben a gólon kívül voltak helyzeteink, ott kellett volna eldönteni a meccset. A második félidőben nagyon fölénk nőtt a Debrecen. Akár ki is egyenlíthetett volna. A második félidőben egy kis félelemmel játszottunk. A Debrecen, a Ferencváros és a Videoton ellen nem szabad megengedni, hogy nem rúgjuk be a helyzeteinket. Jó csapat a DVSC. Ez egy kiszenvedett, kiküzdött győzelem volt.

forrás: haon.hu

Olvasói sztorik