NB I

Lipták: a szurkolóink kritikája nem is annyira durva a szereplésünkhöz képest

A DVTK hátvédje honlapunknak beszélt az üzenetekről, és arról, mekkora a játékosok és Horváth Ferenc felelőssége a rossz sorozatban.

A legutóbbi fordulóban 1-1-es döntetlent játszott a Diósgyőr hazai pályán a Mezőkövesd ellen. A miskolciak a 26. percben egygólos hátrányba kerültek, majd tizenkét perccel később nagy esélyt kaptak, hiszen megfogyatkozott Pintér Attila csapata Sós Bence kiállítása miatt. A második félidőben jött is az egyenlítő gól Novothny révén, de a három pontot nem sikerült megszereznie a DVTK-nak. A Rangadónak a piros-fehérek középhátvédje, Lipták Zoltán értékelte a borsodi összecsapást, illetve az együttes helyzetét.

– A kiállításig kiegyenlített volt a játék, itt is, ott is veszélyben forogtak a kapuk. A piros lap után azonban egyértelműen átvettük az irányítást, rengeteget támadtunk, de nem tudtunk sok helyzetet kialakítani, ami pedig adódott előttünk, azt kihagytuk. Mindkét csapat sokat dolgozott a döntetlenért – emlékezett vissza a 31 éves védő.

A Diósgyőr így sorozatban már a hetedik bajnoki mérkőzésén maradt nyeretlen, ám Lipták szerint szó sincs arról, hogy tudásbeli problémák miatt nem jönnek az eredmények, hiszen jó játékosok alkotják a keretet.

– Rengeteget beszélünk arról, és gondolkodunk, mi lehet a probléma, hiszen Diósgyőrben minden adva van ahhoz, hogy sikeresen szerepeljünk – tette hozzá. – Sokat dolgozunk a tréningeken, jók az edzéskörülmények, minden rendben működik a háttérben. Azt hiszem, kijelenthető, hogy hozzáállásbeli problémáink voltak, mi erről beszéltünk is az öltözőben. Horváth Feri személy szerint minden játékosnak elmondta, mi a gond vele, kinek milyen hibái voltak. Nem azt mondom, hogy nem akart senki nyerni, vagy nem tette oda magát mindenki százszázalékosan, de hiányzott az a tűz, ami az első két fordulóban jellemzett minket. Elvoltunk a mi kis saját világunkban a jó kezdés után, de rádöbbentünk, hogy ez nem így működik. Nincs más dolgunk, mint visszatalálni a megfelelő útra, és úgy érzem, hogy az egri kupameccsen és a mezőkövesdi bajnokin már léptünk előre, ebből kell erőt meríteni a következő meccsekre.

A DVTK vezetőedzője, Horváth Ferenc egy korábbi sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy a keretben sok olyan játékos van, aki nem fogja fel, mit jelent a Diósgyőrben szerepelni. Lipták szerint biztosan van ebben valami, hiszen a tréner jobban látja kívülről az edzéseket és a meccseket is.

– Lehet, hogy volt olyan, nem mindenki érezte át, milyen értéke és súlya van a diósgyőri meznek, de úgy érzem, ezt már sikerült rendbe tennie az edzőnknek, és az Eger, valamint a Mezőkövesd ellen már mindenki a megfelelő hozzáállásban játszott – fűzte hozzá a 19-szeres válogatott hátvéd.

Természetesen a diósgyőri fanatikusok sem elégedettek a csapat teljesítményével, és már kétszer is üzentek a játékosoknak. Először a DVTK stadionjánál feszítették ki a „Fussatok a pénzetekért, amíg nem az életetekért kell…” feliratú molinót, majd pedig az Eger elleni kupameccsen a ” Győzelem, vagy anál. Nekünk az élet, nektek csak pénz. Nekünk nem annyira, nektek fájni fog” kiírással nyomatékosították, hogy ez így nem mehet tovább.

– Természetesen az öltözőben is szóba kerültek ezek a kiírások, bár mi is csak a médiából értesültünk róla. Úgy gondolom, teljesen jogosan viselkednek így a szurkolók, lehet, hogy nem is annyira durván fejezik ki elégedetlenségüket ahhoz képest, mint ahogyan szereplünk a bajnokságban. Nem ezt érdemlik a drukkereink, hiszen mióta ide igazoltam, minden egyes meccsen szívüket-lelküket kiteszik a lelátón. Jogosan várják el ugyanezt tőlünk is, de bízom benne, hogy most már tényleg a jó úton vagyunk – válaszolta honlapunknak Lipták Zoltán, aki kitért a szerdai fordulóra, amikor is az MTK-hoz látogatnak a miskolciak az NB I 10. fordulójában.

– Nehéz megmondani, hogy a mi szempontunkból jól vagy rosszul jött-e az MTK ötgólos veresége a Honvéd ellen, lehet emiatt kettőzött erőbedobással fognak küzdeni ellenünk. A kék-fehérek szereplése eléggé kiszámíthatatlan, az biztos, hogy jó csapatról van szó, rengeteg jó játékos alkotja a keretet. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, biztos vagyok benne, hogy a hozzáállással már nem lesz gond a részünkről, és jó lenne, ha ez végre eredményben is megmutatkozna – bizakodott az Újpest, a Videoton és a Győri ETO korábbi játékosa.

A hétközi forduló után a hétvégén újabb kör következik az élvonalban, aztán pedig háromhetes szünetre vonulnak a csapatok. Az ilyen sikertelen sorozat után szinte természetes, hogy felvetődik az esetleges edzőcsere lehetősége, ami után új impulzusokat kaphat a csapat, és erre egy ilyen hosszú szünet még jobb lehetőséget nyújt.

– A legutóbbi válogatott szünetkor azt mondtuk, hogy nagyon jól jön ez a többhetes pihenő, aztán pedig kikaptunk, és azóta sem sikerült nyerni, úgyhogy erre inkább most nem mondanék semmit. Erőnlétben utolértük magunkat, és a hozzáállással sincs már semmilyen gond, igyekszünk a legjobban kihasználni a szünetet. Abszolút nem reális az edzőkérdés, egyáltalán nem Horváth Ferenc hibája ez a kialakult helyzet, egyedül mi, játékosok vagyunk a hibásak, amiért maximálisan vállaljuk is a felelősséget. Nem hiszem, hogy a vezetőedzőnknek izgulnia kellene az állásáért, teljes mellszélességgel kiállunk mellette, ezt a balhét nekünk kell elvinni – zárta a Rangadónak adott nyilatkozatát Lipták Zoltán.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik