NB I

Kuntics szerint a Vidi lesz a bajnok, most jobb a Fradinál

A mindkét klubban megfordult egykori csatár úgy véli, sokkal jobban erősítettek a fehérváriak - de a szerdai rangadón minden megtörténhet.

Minden idők egyik legnépszerűbb ferencvárosi légiósa volt Zoran Kuntics, aki főszerepet játszott 1995-ben a Fradi főtáblára kerülésében a Bajnokok Ligájában. Sokan emlékeznek rá: a szabadkai csatárt a szezon előtt Fehérvárról igazolta a Ferencváros, ahol hathatósan hozzásegítette az ősszel utolsó helyen álló Parmalat FC-t (a Vidi akkori neve) a bennmaradáshoz. Kuntics szenzációsan futballozott azon a tavaszon, négy gólt lőtt például az akkor fénykorát élő Vácnak, nem csoda, ha a bajnokság után a zöld-fehérek megkeresték.
A Rangadó pedig a szerdai Videoton-Ferencváros rangadó kapcsán “kopogtatott” nála, hogy idézze fel a régi emlékeit a két klubról, és beszéljen a szerdai meccsről is. Kuntics nagyon szívesen emlékezett vissza a több mint húsz évvel ezelőtt történtekre.

– Nehéz feladat volt bennmaradni az első osztályban Fehérváron. Én az őszi szezon után, az NB III-as Kecskemétből mentem a Parmalatba, mindenki mondta, hogy biztos kiesők lesznek, de nagyon jó tavaszunk volt, remek társaság és meglepően sok szurkoló. Tulajdonképpen azt mondhatom, jó lenne, ha most annyi szurkoló járna ki, mint amikor a bennmaradásért harcoltunk… Volt egy-két bravúros győzelmünk, talán a legfontosabb épp a Fradi-pályán.

A Parmalat Kuntics két góljának is köszönhetően 3-2-re nyert a hajrában az Üllői úton, nem csoda, hogy a bajnokcsapatnál azonnal eldöntötték, szerződtetik. Fehérváron akkoriban az a szóbeszéd járta, hogy már a szezon közben eldőlt, hogy Kuntics távozik, de ő azt mondja, nem így történt.
– Akkoriban még nem volt annyi menedzser meg scout, másképp működött a dolog, nekem sem mondtak semmit. A bajnokság végén jött a telefonhívás a Fraditól, miközben a fehérváriakkal tárgyaltam. A váltást nem volt okom megbánni, hiszen a Fradival a BL-szereplés szenzációs emlék, pályafutásom csúcsa volt – meséli az egykori fehérvári és Üllői úti kedvenc.
Kuntics manapság Szabadkán dolgozik, ezért nem látja a hazai klubok minden meccsét, de a szerdai rangadóval kapcsolatban így is véleményt tud formálni: időben korábbi csapatát tartja esélyesebbnek, mert a Ferencvárosnál szerinte nem sikerült jól a felkészülés.
– Az utóbbi időkben ritkábban láttam a csapatokat, csak egy-két meccsen, de az eredményeket figyelemmel követtem. Valahogy az az érzésem, hogy a Videoton jobban erősített a nyáron, minőségibb játékosokat hoztak. Főleg a támadó szekcióban. Szerintem ez az egész bajnokságot eldöntheti, nem csak a holnapi meccset. Lazovicsot ismertem már Hollandiából, dumáltunk is kicsit egy meccs után annak idején. Ő nagyon jó, képzett csatár. Szerintem ilyen típusú játékost a Ferencváros nem igazolt – hogy miért, azt nem tudom. A másik tényező, hogy most, amikor kicsit rosszabbul megy a szekér, nagyon hiányzik a Fradinak a támogatás a lelátóról.

– Én már most megkockáztatom, hogy a Videoton megnyeri a bajnokságot. Ettől függetlenül ezen a mérkőzésen bármi lehet. Elképzelhetőnek tartom, hogy nekimennek a Ferencvárosnak is, mert úgy tűnik nekem, Henning Bergnek ez a játéka. Ráadásul az önbizalmuk is rendben van, ez szemmel látható. Az, hogy Felcsúton kell játszaniuk, sem okvetlenül hátrány, hiszen itt még közelebb is vannak a szurkolók a pályához, mint a Sóstón. A nagy kérdés, hogy a Fradiban meglesz-e az erő, hogy kihasználja az ellenfele esetleges hibáit. Gól nélküli döntetlen nem lesz, ez biztos. Kimegyek én is megnézni, nagyon várom. Nem fognak unatkozni a nézők – mondta Kuntics, aki végül a zöld-fehérek vártnál rosszabb kupaszerepléséről és eddigi őszi szezonjáról is beszélt, szokása szerint nem nagyon „csomagolva be” a véleményét.
– A Fradi BL-kiesésével kapcsolatban annyit nyilván megállapíthatunk: valaki hibázott. Egyszerűen nem elég erősek a BL-hez. Nem tudnak minőségi játékosokat igazolni. Annak idején Ricardo Moniz maga döntött, hozott egy-két jó játékost, de voltak köztük nem annyira jók is, és aztán Thomas Dollnak már nem adtak igazán szabad kezet a vezetők. Nem tudom, kik hozták a játékosokat, de nem jól döntöttek, ez most már nyilvánvaló. A Vidi előrébb jár náluk a keret megerősítésében, azért gondolom, hogy idén ők a favoritok – zárta mondandóját Zoran Kuntics.

Olvasói sztorik