NB I

Doll a regenerációra helyezi a hangsúlyt a hétközi forduló előtt

A Fradi német vezetőedzője dicsérte a csapat szerdai ellenfelét.

A Ferencváros a hétvégi fordulóban 3-1-es győzelmet aratott a DVSC ellen hazai pályán. A zöld-fehérek hét közben Székesfehérváron a Videoton ellen folytathatják a jó szereplést. A csapat hivatalos honlapjának a vezetőedző, Thomas Doll értékelte a szombati három pontot, majd a szerdai rangadóra is kitért.

– A Debrecen ellen igazi csapatként küzdöttünk, fegyelmezetten és jól futballoztunk. Ami pedig a legfontosabb, hogy végre visszataláltunk a nyertes útra. A Videoton elleni mérkőzésre ebből erőt meríthetünk, ugyanakkor biztosak lehetünk abban, hogy nehéz meccs vár ránk, hiszen a fehérváriak kiváló formában játszanak. Hétközi meccs vár ránk, így a legfontosabb teendőink közé tartozik a megfelelő regeneráció. Ramírez öt sárga lapja miatt nem játszhat, így valamelyest mindenképp változtatnunk kell a DVSC elleni felálláson. Maximális koncentrációra és elszántságra lesz szükségünk a pályán – mondta a fradi.hu-nak a német szakember.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik