NB I

Iksz, ami sem a Paksnak, sem a Gyirmótnak nem segít

Megelégedtek a kieső helyen álló csapatok az egy ponttal.

OTP Bank Liga, 9. forduló

Paksi FC – Gyirmót FC Győr 0-0
Paks, játékvezető: Solymosi
Paksi FC: Kemenes – Kulcsár, Lenzsér, Gévay, Báló – Papp – Koltai (Hahn, 60.), Kecskés T. (Laczkó Zs., 77.), Bertus, Bartha – Haraszti Zs. (Jelena, 80.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gyirmót FC Győr: Sebők Zs. – Achim, Jancsó, Bojovic, Présinger – Filkor, Kiss M. – Vass P. (Paku, 59.), Madarász (Szegi, 69.), Sallói (Nagy O., 80.) – Novák. Vezetőedző: Urbányi István

Döntetlent játszott az NB I kilencedik fordulójában a két kiesést jelentő helyen álló együttes: a 11. Paks hazai pályán ikszelt a 12. Gyirmóttal.

Komoly helyzetből nem akadt túl sok, inkább mindkét együttes arra ügyelt, hogy ne kapjon gólt. Ez sikerült, 0-0-val ért véget a találkozó.

Az első veszélyes lehetőséget a vendégek alakították ki, miután a 9. percben Sallói passzolt Vasshoz, aki 14 méterről a felső lécet találta el. Ekkor még nem tudhattuk, de ez volt a találkozó legnagyobb helyzete.

A paksiak nem bírták nyomás alá helyezni a vendégcsapatot, ráadásul a Gyirmót olykor kihasználta a hazaiak hibáit.

Ilyen volt a 30. perc is, amikor Vass fejelhetett az ötösről, nem sokkal ment mellé a próbálkozás. Kicsivel később a hazaiak is veszélyeztettek, Bartha fejese azonban szintén elkerülte a kaput.

A szünet után sem változott a játék képe. Az 55. percben megint a vendégek veszélyeztettek, Kiss szabadrúgása után egy paksiról pattant a kapufára a labda, de ebből sem született gól.

Megkezdődtek a cserék: előbb Paku, majd Hahn szállt be a meccsbe az utolsó fél órára. Filkor lövése jól nézett ki a 64. percben, ám kicsivel elkerülte a bal felsőt.

A meccs utolsó szakaszában kis túlzással semmi nem történt, annyit lehet megjegyezni, hogy Jelena egyszer majdnem túlugrotta Sebők kapust, ám kifelé szabadrúgást ítélt a játékvezető.

Hiába volt többet a labda a paksiaknál, ez helyzetekben nem mutatkozott meg, de a Gyirmót sem tudott élni az adódó lehetőségeivel. Mindkét csapat maradt a kiesést jelentő helyeken, ám a hat helyett immár hét ponttal.

A meccset a Rangadó.hu szakértője Éger László, a Paks, a Dunaferr és a Debrecen korábbi válogatott védője értékelte:

– Egy ilyen mérkőzésről nem lehet sok mindent mondani… Reális eredmény született, de ezzel egyik csapat sem jutott előrébb, egyik félnek sem jó az iksz. A támadás helyett leginkább arra figyeltek a csapatok, hogy ne kapjanak gólt. Kb. ennyi…

Olvasói sztorik