NB I

Torghelle: a Fradit mindig meg akarom verni

Az MTK támadója szerint az Európa Liga-szereplés miatt rajtolt rosszul a csapat a bajnokságban, de már kijöttek a gödörből.

Ahogy arról beszámoltunk, szombat este az NB I 8. fordulójának rangadóján a pályaválasztó MTK Budapest 2-1-re megverte a bajnoki címvédő Ferencvárost, így a rossz kezdés után folytatta felkapaszkodását a tabellán – a kék-fehérek immáron négy meccse veretlenek. A győzelemhez Torghelle Sándor góllal és gólpasszal járult hozzá, utóbbit a mérkőzés utolsó pillanataiban, tizenegyesből szerezve, eldöntve ezzel a találkozót. A Rangadó.hu a 34 éves, egykori magyar válogatott támadót kérdezte a Fradi elleni összecsapásról, a góljáról és a csapat céljairól is:

– Fordulatos mérkőzésen értékes három pontot szereztek szombat este a Ferencváros ellen, a szezon első örökrangadóján. Hogyan készültek a találkozóra, és mit gondol, minek köszönhető a siker?

– A válogatott szünet miatt hosszú ideig készülhettünk a szombati meccsre, alaposan kielemeztük a Fradi játékát, de természetesen ezt egy átlagos bajnoki héten is megtettük volna. Nincs tehát nagy titok, ugyanúgy készültünk, ahogy bármely csapat ellen tettük volna – hozzátéve persze, hogy a Ferencváros ellen minden játékos különösen meg akarja mutatni, hogy mit is tud valójában, mindenki kettőzött erőbedobással küzd. A siker egyszerűen annak köszönhető, hogy bejött, amit elterveztünk – átadtuk a területet a zöld-fehéreknek, ők domináltak, mi pedig tudatosan kontratámadásokkal veszélyeztettünk, melyekből két gólt is szereztünk.

– Dragan Vukmir kiállítása után bő negyedórát emberhátrányban játszottak. Ilyenkor mire összpontosít egy csapat a címvédő ellen, mi fordul meg a fejekben? Az 1-1 megtartása volt a cél, vagy bíztak még a győzelemben?

– Egy ilyen szituációban az elsődleges cél természetesen a döntetlen és az egy pont megtartása, ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy csak kivagdossuk a labdákat és várjuk a hármas sípszót. Emberhátrányban is igyekszünk labdaszerzés után gyors átadásokkal kijönni a saját térfelünkről, próbálunk támadást építeni – persze ez nem mindig vezet sikerre, de most bejött: a tizenegyest megelőző szabadrúgást pont egy ilyen akció után harcoltuk ki.

– Gólpassza után gólt is szerzett az említett tizenegyesből, az utolsó percben eldöntve a mérkőzést. Úgy tűnik, különösen jól megy Önnek a Ferencváros ellen: hogy ne menjünk messzire, az előző szezonban is eldöntött egy örökrangadót, egy másikat pedig csereként beállva mentett döntetlenre. Említette, hogy a Fradi ellen mindenki meg akarja mutatni magát – Önnek is extra motivációt jelent egy Ferencváros-meccs?

– Remek kérdés, ami egészen a serdülőkoromig vezethető vissza. Már akkor sem voltam éppen Fradi-érzelmű játékos, más klubokban nevelkedtem, és ellenük még talán a szokásosnál is keményebben odatettem magam, őket mindig meg akartam verni – a Fradi Magyarország legnépszerűbb és legsikeresebb csapata, kit verjél meg, ha nem a legnagyobbat? Ez az érzés a serdülő bajnokság óta elkísér, talán ez is hajt, ebből is táplálkozom a Ferencváros ellen – ezért ment ellenük jól a játék az MTK, a Videoton vagy a Honvéd játékosaként is.

– Mit érzett, amikor a mérkőzés utolsó pillanatában odaállt a büntetőhöz?

– A tizenegyeshez nagyon nyugodtan álltam oda, nem izgultam egy kicsit sem – pedig nem minden büntetőnél van ez így. Most viszont teljesen magabiztos voltam, a nagy tét ellenére is: jól játszottam a meccsen, jó formában éreztem magam, ez nagyon sokat számít ilyenkor, a tizenegyes nagyrészt fejben dől el. A külső tényezőket kizártam, csak arra koncentráltam, hogy hova lövöm a labdát – szerencsére sikerült a hálóba juttatni a játékszert, amivel megnyertük az összecsapást.

– Térjünk át az MTK Budapest formájára: a csapat nagyon rosszul kezdte a bajnokságot, az első négy fordulóban még gólt sem szerzett, az utolsó négyben viszont veretlenek, pedig négy nehéz ellenféllel, a Debrecennel, a Videotonnal, az Újpesttel és a Fradival játszottak. Minek volt köszönhető a rossz kezdés, és mi áll a mostani jó forma hátterében?

– Az Európa Liga-selejtezők jelentette kettős terhelés mindenképpen szerepet játszott abban, hogy a bajnokság kezdetekor nem voltunk jó formában, és rosszul kaptuk el a rajtot. A keretünk nem annyira bő, ezen kívül sérülések és eltiltások is nehezítették a dolgunkat. A védelem már itt is rendben volt – a második legkevesebb gólt mi kaptuk eddig a bajnokságban –, inkább elől voltunk határozatlanok, nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket. Szerencsére még időben kijöttünk a gödörből és rátaláltunk a helyes útra, de persze továbbra is van miben fejlődnünk.

– Mire lehet képes ez a helyes útra talált MTK a bajnokságban? Egy előző bajnoki idényhez hasonló szereplés, a nemzetközi kupaindulás a cél?

– Jelenleg kilencedikek vagyunk, én annyit mondok biztosra, hogy ennél jobb a csapat, ennél szerintem feljebb kerülünk a tabellán. A bajnokságban mindenki megverhet mindenkit – a kerete alapján a Fradi és a Vidi kiemelkedik a mezőnyből, de láthatjuk, hogy őket is meg lehet csípni. Ugyanígy minket is elkaphatnak olyan csapatok, akik ellen mi vagyunk esélyesebbek, ezért nagyon nehéz megjósolni, hol leszünk a végén. A keretünk is változott: a csapatnál megpróbálják beépíteni a fiatalokat, egyre több lehetőséget adni nekik, ahhoz pedig idő kell, hogy ők stabil, kiegyensúlyozott játékossá fejlődjenek, ezért azt mondom, nem ez lesz az az év, amikor a dobogón végzünk. A nemzetközi kupaindulás sincs kitűzve egyértelmű célként, de ha kijön a lépés, odakerülhetünk – sőt, a futballban bármi megtörténhet, tehát az éremszerzés lehetőségét sem zárom ki teljesen.

Olvasói sztorik