NB I

Hátrányból felállva gyűjtötte be a három pontot a Kövesd

Hiába szerzett vezetést a Honvéd, háromszor is válaszoltak rá a mezőkövesdiek.

OTP Bank Liga, 8. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC – Budapest Honvéd FC 3-1 (1-1)
Mezőkövesd, 1670 néző Játékvezető: Iványi Z.
Mezőkövesd: Dombó – Vági, Hudák D., Szeles, Fótyik – Mevoungou, Bacelic-Grgic – Egerszegi, Molnár G. (Sós, 70.), Kink (Devecseri, 85.) – Strestík (Baracskai, 81.).Vezetőedző: Pintér Attila
Budapest Honvéd: Horváth A. – Ikenne-King, Lovric, Bobál D. (Holender, 68.), Baráth – Gazdag, Hidi, Kamber – Koszta (Zsótér, 54.), Balázs (Eppel, 55.), Lanzafame. Vezetőedző: Marco Rossi
Gólszerzők: Bacelic-Grgic (29.), Strestík (52.), Egerszegi (88.), illetve Hidi (11.)
Kiállítva: Hidi (75. – Honvéd)

A kezdőben kapott helyet a Budapest Honvédhoz visszatérő Davide Lanzafame, valamint a Mezőkövesdre frissen igazolt ex-győri Patrick Mevoungou is az NB I nyolcadik fordulójában. A fővárosiak idegenben eddig hét pontot gyűjtöttek hiszen nyertek az Újpest és a Diósgyőr otthonában is, a Haladástól pedig egy pontot hoztak el. Joggal bizakodhattak tehát, hogy a hazai pályán eddig nyeretlen Mezőkövesdnél is sikerrel járnak.

Jól is kezdtek a vendégek, Hidi egy pazar góllal már a 10. percben megszerezte a vezetést, miután Lanzafame kiváló passzát követően kapásból átemelte Dombót, 0-1. Tíz percre rá majdnem az olasz csatár volt eredményes, de ezúttal a hazai kapus védeni tudott. A 29. percben aztán rögtön egy Honvéd-ziccer után egyenlítettek a hazaiak, Bacelic-Grgic elé készített le egy labdát Vági mellel, a légiós pedig a kapufa érintésével közelről a hálóba talált, 1-1. Ezután mindkét csapat visszavett a tempóból, és már semmi izgalmas nem történ az első játékrészben.

A fordulás után hét perccel viszont ismét gólnak örülhetett a hazai közönség, Kink a baloldalon becsapta Ikenne-Kinget, majd a középen üresen érkező Strestíkhez adott középre, a szlovák pedig a kapus mellett a bal alsó sarokba lőtt, 2-1. A Honvéd ezután magasabb sebességre kapcsolt, és több helyzetet is sikerült kialakítania. A 67. percben előbb Zsótér helyezett a jobb felső fölé a tizenhatoson belülről, majd egy perccel később a csereként beálló Eppel ziccerébe lépett bele egy kövesdi védő az utolsó pillanatban. A 68. percben a középhátvéd Bobál helyére a csatár, Holender Filip állt be, jelezve ezzel Marco Rossi a totális támadást. A 70. percben egy hazai hátvéd kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, a büntető elmaradt. Negyedórával a befejezés előtt azonban még nehezebb helyzetbe került a Honvéd, Hidi ugyanis megkapta második sárga lapját, mehetett zuhanyozni idő előtt. Az emberhátrány ellenére is igyekeztek a kispestiek helyzeteket kialakítani, Zsótér a 83. percben fejjel veszélyeztethetett is, ám mellé bólintott. Két perccel a vége előtt azonban eldöntötte a három pont sorsát a Mezőkövesd, Sós szabadrúgását még védte Horváth, a kipattanóra azonban érkezett Egerszegi, a rövid sarokban megtalálta a rést, és belőtte csapata harmadik gólját, amivel ki is alakította a 3-1-es végeredményt.

A mérkőzést értékeli a Rangadó.hu szakértője, Tóth László, a DVTK, a Haladás II. és a Mezőkövesd-Zsóry korábbi vezetőedzője:
– Nagyon fontos győzelmet aratott a Mezőkövesd, egy jól játszó Honvédot sikerült felülmúlnia. Minden pontnak óriási jelentősége van a bennmaradás szempontjából a borsodiaknak, ezzel a három ponttal pedig még a kispestiekre is feljöttek a középmezőnyben. Nagyon nagy magabiztosságot adott a hazaiaknak Dombó visszatérése, a földön és a levegőben is jó teljesítményt nyújtott. Mellette kiemelném még Hudák és Szeles játékát is, végig vezérei voltak a védelemnek. A mezőkövesdi cserék jól szálltak be, végig nyomás alatt tartották a Honvéd védelmét a gyorsaságukkal, ezzel pedig nem tudtak mit kezdeni a vendégek. Nem szeretnék véleményt formálni a játékvezetőről, mindkét oldalon volt vitatható ítélete, okosabbak majd csak azután leszünk, ha visszanéztük ezeket a szituációkat videón.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.