NB I

Nem csak a helyszín, a mez is az MTK mellett szól az Örökrangadón

Sorozatban ötödjére győzheti le a kék-fehér csapat a Fradit a különleges dresszben.

Az MTK–FTC összecsapások múltja egészen 1903-ig nyúlik vissza, a két csapat pedig több bajnokságot nyert, mint a többi magyar egyesület összesen. Domonyai László, az MTK Budapest klubigazgatója a csapat hivatalos honlapjának elmondta, ismét különleges mezzel készülnek az eseményre.

– Most már ötödik éve minden egyes hazai rendezésű Örökrangadóra különleges mezzel készülünk, az elmúlt négy alkalommal pedig sikerült is legyőzni a Ferencvárost. A dolog pikantériája, hogy mind a négyszer más-más pályán fogadtuk a zöld-fehéreket, jövőre pedig már az Új Hidegkuti Nándor Stadionban látjuk őket vendégül.

Teodoru Vaszilisz elárulta, hogyan lehetne ezt a jó sorozatot folytatni.

– A Ferencváros elég impulzív játékot játszik, ezért ők tudják a legtöbb helyzetet kidolgozni. Reméljük, szombaton tudunk majd tenni ez ellen és jól felépített kontrákkal veszélyesek leszünk az ellenfél kapujára.

Torghelle Sándor szerint nem jelenthet akadályt, hogy három hét válogatott szünet után fogadják a tavalyi bajnokot.

– Nagyon sokat dolgoztunk az utóbbi hetekben, ami szükséges lesz ahhoz, hogy legyőzzük az egyik legnagyobb riválisunkat.

Végül Danijel Petkovics, a kék-fehérek montenegrói válogatott új igazolása, is elmondta mit tud az Örökrangadóról.

– Sokat meséltek a társaim a szombati meccsről és tudom, mennyire fontos lehet egy ilyen hatalmas derbi, így remélem, eredményesek leszünk.

Olvasói sztorik