NB I

Király Gábor visszatér a kapuba

Szombaton a Videoton ellen újra a válogatott-rekorder hálóőr véd a Haladásban.

Szombaton este 18 órától Felcsúton, a Videoton vendégeként szerepel a Szombathelyi Swietelsky-Haladás az NB I nyolcadik játéknapján. A rosszul sikerült rajt után a Haladás zsinórban négy győzelmet aratott, és a tabella harmadik helyéről várja a rangadót. Mészöly Géza, a szombathelyiek vezetőedzője a haladasfc.hu portálnak nyilatkozott a háromhetes szünetről és a találkozót megelőző várakozásairól.

– Nagyon erős kerettel rendelkezik most a Videoton. Mondhatom talán, hogy húsz egyforma képességű játékos áll rendelkezésre a Vidinél, és nem is tudnám megmondani, hogy mi lesz a kezdőcsapatuk – kezdte Mészöly Géza. – Számunkra azonban az a fontos, hogy egységes csapatjátékkal tudjunk fellépni. Önbizalommal és tettre készen kell játszanunk, hogy eredményesek legyünk Felcsúton. Szerencsére több olyan játékos is van jelenleg a csapatban, aki a gólokért felelős, és gólokat tud szerezni, ez nagyon fontos. David Williams például remek formában futballozik, de Gaál Bálintot és Németh Máriót is meg tudom említeni. Lényeges volt, hogy Rózsa Dániel is sértődés nélkül tudott segíteni a csapatnak. A DVTK ellen a második félidőre kellett beállnia, és utána két meccsen is nagyszerűen védett. Mindenki tudja, és teszi is a dolgát.

A Haladás trénere a szombati kezdőcsapatát is ismertette, melyből kiderül, hogy visszatér a Haladás kapujába az augusztus 13-án megsérülő Király Gábor. A 40 éves válogatott-rekorder a DVTK elleni bajnoki mérkőzés első félidejében sérült meg, azóta nem lépett pályára a szombathelyi csapatban.

Olvasói sztorik