NB I

A Vasas veterán csatára: „A kisördög ott ül a vállamon”

Nem véletlenül váltották ki ismét a 39 éves Ferenczi István játékengedélyét.

A labdarúgó NB I-ben listavezető Vasas FC ügyvezető igazgatója, Vancsa Miklós és erőnléti edzője, Ferenczi István volt a Sport TV Mai helyzet című műsorának vendége.

A 39. születésnapját jövő szerdán ünneplő kilencszeres válogatott labdarúgó elmondta: szeretne még játszani, ezért kiváltották a játékengedélyét. Emellett arról is beszéltek, hogy Bernd Storck és Michael Oenning jó kapcsolatot ápol, és a Vasasnál is elvégezték ugyanazokat a méréseket, mint a válogatottnál.

Ferenczi az előző szezonban öt bajnoki meccsen két góllal segítette a klubot. „Amikor tavaly visszavonultam és a Vasas felajánlotta az erőnléti edzői állást, csak azért gondolkoztam el az egészen, mert ha nem a Vasas ajánlotta volna fel, akkor még szerettem volna játszani. Amikor Michael Oenning megérkezett, néhány mérkőzésre benevezett, ki lett váltva a játékengedélyem. Ez idén is megtörtént, a lehetőség megvan, a kisördög ott ül a vállamon, nyilván szeretnék játszani, ahogy az edzőmeccseken is. Vezetjük a bajnokságot, nyilván nehezebb, mint tavaly, de a kérdésre a válasz: igen, szeretnék játszani, majd meglátjuk, mennyi jut idén” – fogalmazott Ferenczi. A klubvezető hozzátette, hogy a rutinos csatár most is nagyon jó kondícióban van.

A klubvezetés célja az volt három éve, amikor átvette a fiatal csapatot, hogy néhány éven belül az együttes méltó legyen a Vasas múltjához. Továbbra is szem előtt tartják, hogy kapjanak lehetőséget a fiataljaik, ez már szempont volt a mostani csapat alapjait letevő Szanyó Károly, valamint Simon Antal és a jelenlegi szakvezető, Michael Oenning kinevezésénél is, akik be is tartották ezt.

„Menni kell előre, meglátjuk, mi lesz a vége. Most elsők vagyunk, nagyon boldogok vagyunk, reméljük, minél hosszabban kitart ez. Abban csak reménykedünk, hogy akár a legvégéig, de nyilván tudjuk az erőviszonyokat, tisztában vagyunk azzal, hogy a keret körülbelül hova várható, azt mindenképpen szeretnénk elérni. Azt is el szeretném mondani, hogy ennek a csapatnak még néhány év múlva lesz az igazi kifutása, remélem, hogy addig együtt marad” – válaszolta Vancsa Miklós.

„Mi be vagyunk kötve Storck úrhoz Michael Oenningen keresztül, jó kapcsolatot ápolnak. Nálunk a fizikai felkészítés szerintem kevésbé okoz problémát, mert vannak ilyen jellegű egyeztetések, ezt mondhatom nyugodtan” – reagált Vancsa a szövetségi kapitány közelmúltbeli kritikájára. Ferenczi István erőnléti edzőként elmondta, hogy a formaidőzítés tekintetében próbáltak százszázalékos állapotba kerülni a bajnoki rajtra, és a Vasasnál is elvégezték azt a tesztet, amit a válogatottnál szoktak, és nem lett rossz a csapat eredménye.

Olvasói sztorik