NB I bajnokok ligája

Az első selejtezőkörben kezdhet a magyar bajnok a BL-ben

Az előselejtező után már az 1. körben versenybe száll az NB I aranyérmese a Bajnokok Ligájában.

Hétfőn és kedden Genfben tartotta közgyűlését a European Club Association (ECA). Az eseményen részt vett dr. Róka Géza, a Debreceni VSC cégvezetője, aki a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában várható változásokról tájékoztatta a DVSC honlapját.

– A 2018–2021-es ciklusban a lebonyolítási forma nem változik, azaz, marad a 32 csapatos Bajnokok Ligája és a 48 csapatos Európa Liga – nyilatkozta dr. Róka Géza. – A BL-ben megmarad a bajnoki ág, változni fog viszont a selejtezőrendszer, mivel az EL-győztes és a négy legerősebb ország négy legerősebb klubja (tehát öt klub) automatikusan kvalifikál a BL-csoportkörbe. Ez pedig azt eredményezi, hogy az 52–55. helyen rangsorolt UEFA-országok bajnokai előselejtezőt játszanak, a 18–51. helyezettek pedig – köztük a magyar bajnok is – már az első selejtezőkörben versenybe szállnak. A mi szempontunkból jelenleg a legfontosabb kérdés az Európa Liga-selejtezőrendszer változása. Az új rendszert azonban még nem dolgozta ki az UEFA, így olyan fontos kérdésekre, mint a két versenyrendszer jövőbeni kapcsolódása, azaz, hogy a BL-ből kiesők hol léphetnek be az EL-be, egyelőre nincs válasz. Szintén változik 2018-tól a klubok koefficiensének alakulása. Kiesik a számításból az adott ország labdarúgó szövetségétől kapott rész (a szövetség összkoefficiensének 20 százaléka, ez a Loki esetében például évi 0.25 pont körül mozog), ami főleg a kisebb országok erős klubjainak kedvez, illetve további jó hír ebből a szempontból, hogy a számítás alapja nem öt- hanem tízéves időtartam lesz, ami azt jelenti, hogy a legsikeresebb éveinkkel újra kalkulálhatunk egy rövid ideig.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik