NB I

Diósgyőrből és Győrből igazolt U-válogatott játékosokat a Videoton

Zöldesi és Lénárt is Székesfehérváron folytatja.

Zöldesi Illés és Lénárt András személyében két tehetséges fiatal játékos kötelezte el magát a Videotonhoz a napokban – írja a Vidi.hu portál.

Zöldesi Illés 1998. február 9-én Nyíregyházán született, serdülőként szülővárosában játszott, majd 2013-ben Győrbe, 2014-ben pedig Diósgyőrbe igazolt. A DVTK-nál az elmúlt két évben kezdőként számítottak rá az U17-es, majd az U19-es csapatban, pályára lépett három NB III-as találkozón, valamint kispadon ült hat élvonalbeli meccsen. A fiatal kapus 2015 nyarán Csehország ellen mutatkozott be az U18-as válogatottban.

Lénárt András 1998. április 14-én született, Vágsellyén. Szlovákiában kezdett focizni, majd 2013-ban igazolt a Győri ETO-hoz. Az szlovák utánpótlás-válogatott védekező középpályás 2015 májusában egy mérkőzésen már az NB I-ben is pályára lépett.

Zöldesi Illés és Lénárt András is 2020-ig érvényes szerződést írt alá a Vidihez.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik