NB I

A válogatott meghívó mellé új szerződést is kapott az MTK védője

Baki Ákos hosszabbított.

Baki Ákos, az MTK Budapest és a magyar válogatott középhátvédje 2019-ig meghosszabbította szerződését a kék-fehérekkel – adta hírül a klub honlapja.

Baki 1994. augusztus 24-én született Zalaegerszegen, itt is kezdett futballozni. 2009-ben került az MTK Budapesthez, ekkor kezdte meg tanulmányait a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián.

2013. november 23-án, a Kaposvári Rákóczi elleni, 2-2-es döntetlennel végződő mérkőzésen debütált az NB I-ben: Garami József egyből kezdőként számított az ekkor mindössze 19 éves játékosra. Azóta összesen 44-szer ölthette magára az MTK mezét, melyben egy gólt szerzett, nem is akármilyet.

Baki jó teljesítménye Bernd Storck figyelmét sem kerülte el, aki meghívta a még mindig csupán 22 éves középhátvédet az augusztus 22-én kezdődő válogatott összetartásra. Baki ezúttal sérülés miatt nem tudott csatlakozni a többiekhez Telkiben, de ha így folytatja, lesz még alkalma bizonyítani címeres mezben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.