NB I

Williams a dobogóra lőné a Haladást

A szombathelyiek négygólos ausztrál csatárának nincs titka: mindig jókor van jó helyen. Interjú.

Három forduló után mindössze két pontja volt az OTP Bank Ligában tavaly ötödik helyezett Haladás együttesének. A szombathelyiek azóta viszont négy győzelmet arattak zsinórban, melynek köszönhetően jelenleg a harmadik helyen állnak a tabellán. A zöld-fehérek sikereiben elévülhetetlen érdemei vannak a januárban igazolt David Joel Williamsnek, aki már négy találatnál jár a bajnokságban. Az egyszeres ausztrál válogatott csatár a Rangadónak adott interjút.

– Hogyan értékeli a legutóbbi, Paks elleni sikert? Mi volt a győzelem kulcsa?
– A Paks elleni meccs egy nagyon kemény csata volt. Az ellenfél jobban kezdett, de tudtam, hogy erősebbek vagyunk mentálisan és fizikálisan is. Nagyszerű, hogy egy hét leforgása alatt három győzelmet is elkönyvelhettünk – kezdte érdeklődésünkre David Joel Williams, a Haladás ausztrál légiósa.

– A Hali nem kezdte jól a bajnokságot, de azóta már négy mérkőzést nyertek zsinórban. Mi változott az első három fordulóhoz képest?

– Úgy látom, hogy jóval direktebben, támadóbban léptünk fel az elmúlt négy találkozón. Ezáltal több helyzetet tudtunk kialakítani, így több gólt szereztünk és nyertük a meccseket. Nagyon sok minőségi játékos szerepel a csapatunkban, és úgy gondolom, hogy az elmúlt négy mérkőzés ezt meg is mutatta. Bízom benne, hogy még tovább tudunk fejlődni, és az előző szezonnál is sikeresebbek leszünk.

– Mit gondol, mi a Haladás legnagyobb erőssége?

– Rengeteg tapasztalt, rutinos játékosunk van, akik velem egyetemben már sok-sok meccset játszottak karrierjük során. Király, Halmosi, Iszlai és Bosnjak is ilyen, ami nagy segítség a csapatnak abban, hogy egyes meccsszituációkat úgy kontrolláljunk, ahogy más csapat esetleg nem képes.

– Nagyszerű formának örvend, hiszen már négygólos a bajnokságban. Mi a titka?

– Nincs titkom, mindig jó helyen vagyok a jó pillanatban. Szerencsés és boldog vagyok, amiért ilyen remek társaim vannak, akik kiszolgálnak.

– Hogy érzi magát Magyarországon? Megszokta már a szombathelyi életet?

– Magyarország teljesen más, mint Ausztrália. Az elején nehéz volt hozzászokni az itteni élethez, de most már minden rendben. Szombathely egy csendes város, de jól érzem magam. Itt van velem a feleségem is, akivel próbáljuk felfedezni a környéket. Jó érzés, meg tudom osztani vele az élményeimet.

– Milyen edzőt ismert meg Mészöly Géza személyében?

– A vezetőedző remek ember, aki bízik a játékosaiban. Nagyszerű látni, hogy mennyire szenvedélyes és elkötelezett a munkája iránt.

– Mi a célja az idei bajnokságban? Milyen helyezéssel lenne elégedett a szezon végén?

– Nagyon bízom benne, hogy az első háromban tudunk zárni. Úgy érzem, hogy képesek vagyunk nagyszerű dolgokat elérni a klub számára. Egyértelmű, hogy ez a csapat trófeákat nyerhet ebben a szezonban. Remélem, hogy minél több mérkőzésen játszhatok, és további gólokkal, gólpasszokkal tudom segíteni a csapatot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.