NB I

Hétfőn jöhet a nagy bejelentés: bosnyák klasszis érkezik a Vidibe

Délszláv médium is megerősítette a Rangadó.hu értesülését, hogy Anel Hadziccsal erősít a székesfehérvári együttes.

Ahogy azt szerdán elsőként megírtuk, a 27 éves, 13-szoros bosnyák válogatott futballistát szemelt ki a középpályára a Videoton. Anel Hadzic jelenleg klub nélküli, miután távozott a török Eskisehirspor együttesétől.

A védekező középpályás 2007 és 2013 között az osztrák SV Riednél szerepelt, majd három évet töltött a Sturm Graznál. Ifjúsági labdarúgóként még az osztrák színeket képviselte, de felnőttként végül szülőhazáját választotta. Bosznia és Hercegovina színeiben a 2014-es világbajnokságon is játszott, az Irán elleni, 3-1-re megnyert mérkőzésen 61 percet kapott.

Négy napja elértük Hadzic menedzserét, Max Hagmayrt, aki megerősítette, hogy a játékosa Magyarországon tartózkodik, és tárgyalásban áll az egyik topcsapattal. Tényként kezeli a labdarúgó igazolását a Faktor című bosnyák lap is, amely úgy véli, rövid időn belül hivatalossá válik a szerződéskötés. Sokáig már bizonyosan nem húzhatják a bejelentést: információink szerint erre már a hét első napján sor kerülhet…

Olvasói sztorik