NB I

Hangya Szilveszter a Vasas után a válogatottban is a legjobb formáját hozná

A Vasas 22 éves játékosa remek formát mutat a listavezető színeiben, teljesítményére a válogatottnál is felfigyeltek. A Telkiben készülő Hangya Szilveszter célja: bizonyítani a legjobbak között.

Fiatal kora ellenére Hangya Szilveszter az új szezonban a Vasas egyik húzóemberévé nőtte ki magát, a 22 éves balszélső örül, hogy Michael Oenning olyan posztot talált neki, ahol erényeit a legjobban tudja kamatoztatni. A játékost az angyalföldiek remek szezonkezdéséről is kérdeztük.

– Úgy érzem, sokat köszönhetünk mesterünknek, Michael Oeninngnek, akivel remek munkát végezhettünk az elmúlt hónapokban. A téli alapozáshoz képest nyáron sokkal több időnk volt együtt dolgozni, ráadásul kitaláltunk egy új játékrendszert, ami szerencsére nagyon fekszik a csapatnak. Örülök, hogy mérkőzésről-mérkőzésre nekem is jól megy a játék, de ezt csapattársaimnak is köszönhetem, mivel mindenki nagyon jó formában van. Jól ismerjük egymást, remekül szolgáljuk ki a másikat, ezért tudunk eredményesek lenni. Az idei szezonban új szerepkörben számít rám a mester, úgy érzem, ebben a felállásban ez a legideálisabb pozíció számomra. Szinte az egész baloldal az enyém, rengeteg terület van előttem, úgy érzem, a kreatív játék és a sok elfutás nagyon fekszik nekem. A bal szélen a támadások segítésében sokkal több lehetőségem van, mint korábban, de természetesen a védekezésből is maximálisan ki kell vennem a részemet.

A Vasas múlt vasárnap egy ponttal lett gazdagabb, ám a diósgyőri iksz után továbbra is az angyalföldiek vezetik a bajnoki tabellát. A játékos így értékelte a DVTK elleni idegenbeli találkozót.
– Úgy gondolom, az első félidőben nem volt gond, remekül kezdtük a mérkőzést, ám a találkozó elején az ellenfél kapusa ziccert fogott. Ki tudja, ha az bemegy… Ezt követően kaptunk egy elkerülhető gólt, de szerencsére pár perccel később Ádám Martin góljával egyenlíteni tudtunk. A második félidőben mi irányítottunk, úgy éreztem, miénk a mérkőzés, a helyzeteink viszont kihasználatlanul maradtak. Sajnálom, hogy nem sikerült három pontot szereznünk Diósgyőrben, de az egy ponttal sem lehetünk elégedetlenek.

Az angyalföldi alakulatban szép számmal jutnak játékidőhöz fiatal játékosok, akik nem riadtak meg a lehetőségtől – sokkal inkább bizonyítottak Oenning mesternek. A fiatal tehetségek közül többen csapatuk húzóembereivé váltak néhány forduló elteltével.

– Berecz Zsombor, Vida Máté vagy éppen Szivacski Donát személyében sok fiatal kap lehetőséget a Vasasban, de az esélyt egyikünk sem teherként éli meg, hanem örülünk annak, hogy bizonyíthatunk. Úgy érzem, hét forduló után megmutattuk, hogy a lehetőséggel élni tudtunk, jó formában vagyunk, ami ráadásul eredményben is megmutatkozik, hiszen listavezetők vagyunk a Vasassal. Megtiszteltetés minden fiatal számára, hogy Angyalföldön húzóemberek lehetünk.

A fiatal szélső elmondása szerint kimondva nincsenek érmes reményeik, egyelőre csak a következő bajnoki fordulóra koncentrálnak. Aztán ki tudja, evés közben jön meg az étvágy?!
– Bajnoki címről még nagyon korai lenne beszélni, nem is ez a célunk. Tudjuk, hogy jó formában vagyunk, ezt a szériát szeretnénk elnyújtani minél tovább. A csapat mostanra érett össze, de csak a következő mérkőzésre koncentrálunk és ez így is van rendjén. Tavaly télen volt annyi pontunk, mint amennyit most hét forduló után bezsebeltünk, ez nagyon pozitív, erre szeretnénk építeni. Dobogós reményeink kimondva nincsenek, de azon vagyunk, hogy a Vasas minél előkelőbb helyen végezzen a szezon végén. A csapat nagyon egyben van, családias a hangulat, jól érzem magam a klubnál, de szerintem ez a társakról is elmondható, a szurkolók támogatása pedig nagyon sokat jelent számunkra. Minden hazai mérkőzésünkön szinte 4000-en vannak a lelátón, ez is lendületet ad számunkra.

Múlt héten a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck kijelölte azt a 19 fős keretet, amely augusztus 22-től egyhetes összetartáson vesz részt Telkiben. A Vasas fiatalja hétfő óta a nemzeti együttessel készül és bizonyítani akar a német mesternek.

– Óriási megtiszteltetésnek éreztem, amikor kiderült, hogy kaptam válogatott meghívót. Előzetesen nem is gondoltam arra, hogy behívót kapok, de természetesen nagyon örültem. Csak arra koncentrálok, hogy a legjobb formámat nyújtsam Telkiben, és meggyőzzem a mestert, helyem van a legjobbak között. Szeretnék megfelelni az elvárásoknak, nyilván profi sportolóként célom, hogy a szűk keretben is ott legyek, de ehhez még rengeteget kell dolgoznom, és bizonyítanom az itteni stábnak – zárta szavait Hangya Szilveszter.

Olvasói sztorik