NB I

Gólkirályok távozhatnak Gyirmótról

Simon Attila és Máté János mellett Beliczky Gergő, illetve Szekeres Adrián is mehet.

Hét forduló után sereghajtó, vagyis az utolsó helyen áll az élvonalban először szereplő Gyirmót FC Győr az NB I-ben. Bár a vezetőedző, Urbányi István szerint is vannak pozitívumok, a bajnoki szünetben több változás is várható – írjaa Kisalföld.

– Az újpesti meccs tapasztalatait figyelembe véve, jó válasz volt a Fradi elleni találkozó, ahol ugyan ismét magunknak rúgtunk egy gólt, a második félidőben megmutattuk, hogy mégiscsak van tartás, kurázsi az együttesben. Ugyanez elmondható a Honvéd elleni összecsapásról, igaz, még mindig hiányzik több kimagasló teljesítmény, olyan, mint amit Sebők Zsolt nyújt a kapuban. A jó szerepléshez szükségünk van vezéregyéniségekre a csapatban, akik irányt mutatnak a többieknek. Az a külső vélekedés, hogy ezt a csapatot meg kell erősíteni, csapaton belül is érződik. Persze nyilván figyelembe kell venni a klub szempontjait. A versenyképesség mellett érthető cél az alapvetően magyar és több fiatal játékos szerepeltetése is. A bajnoki szünet jó alkalom arra, hogy tovább fejlődjünk, a sérülésből felépülőkkel esetleges új igazolásokkal megerősödve folytassuk a szezont — mondta Urbányi István.

A héten több próbajátékos érkezett Gyirmótra, s úgy fest, több távozó is lesz az élvonalba most feljutó együttesből. A lap információi szerint a keretből négyen, Simon Attila, Beliczky Gergő, Máté János és Szekeres Adrián is új csapatot kereshet magának, távozásuk elé a klubvezetés nem gördít akadályt.

Simon Attila a 2013–2014-es OTP Bank Liga legjobb góllövője volt holtversenyben Nikolics Nemanjával: a Paksi FC színeiben 18-szor volt eredményes, míg tavaly az NB II-ben 12 találattal a Gyirmót házi gólkirálya lett – a szintén 12 gólos Simon Andrással. Máté János a 2011–2012-es NB II-es szezonban a Videoton II és a másodosztály legeredményesebb játékosa volt 17 góllal; februárban érkezett Gyirmótra, ahol négy gólt jegyzett tavasszal, míg azt megelőzően ősszel a Mezőkövesd színeiben kilencszer talált be.

Olvasói sztorik