NB I

Forrong az öltöző Debrecenben: többen távoznának

Kikezdték a vereségek a DVSC rutinosabb focistáinak idegeit.

Letaglózta a Debrecen rutinos futballistáit a Videoton elleni súlyos vereség. A Borsúgy tudja, a hangadók – Tisza Tibor, Kulcsár Tamás, Mészáros Norbert és Varga József – néhány vulgáris kifejezés kíséretében fejezték ki nemtetszésüket az öltözőben a csapat gyenge felcsúti teljesítményét követően.

A játékosok hétfőn nem voltak elérhetők, de a folyosói pletykák szerint a felsoroltak közül többen arra az elhatározásra jutottak, ha lehetőségük adódik, elhagyják a klubot. A napilap információi szerint Tisza az NB II-es Nyíregyházába igazolhat, és van rá esély, hogy az utolsó pillanatban Varga is a Videotonba távozhat. Kulcsárnak még egy évig van érvényes szerződése, de az idény végén ő is szinte biztosan búcsúzik.

A Bors úgy értesült, hogy a focistáknak nem az új portugál edzővel, Leonel Pontesszel van problémájuk, hanem környezetváltozás, új impulzusok szükségesek, mert Debrecenben régóta gond van a klub körüli közeggel, ami gyaníthatóan Szima Gábor irányítási elveit takarja.

A tulajdonos évek óta egyre kevesebbet fordít a csapat megerősítésére, néha a bónuszok kifizetésével is gond volt, és ez az utóbbi időben már eredménytelenséggel is párosul. Egy forrás szerint a játékosok úgy vélik, Pontes jó edző, de időre van szüksége, hogy az elképzelései beérjenek. Kérdés, meddig tart a türelem vele szemben, hiszen három bajnokin egyetlen pontot szerzett az irányításával a Loki, amely jelenleg csak a hetedik helyen áll.

Olvasói sztorik