NB I

Franciaországba vagy Oroszországba igazol Lang Ádám

A Videoton védőjéért napokon belül befuthat a konkrét ajánlat, a klub nem gördít akadályt az üzlet elé - tudtuk meg a menedzserétől.

A DVSC elleni rangadón remekül játszott, és első két fehérvári gólját is megszerezte Lang Ádám, a magyar válogatott hátvédje. Jelen állás szerint könnyen lehet, hogy az utolsó góljai is voltak ezek a piros-kékek színeiben, sőt, Magyarországon – mert a Rangadó érdeklődésére Illés Zoltán, Lang menedzsere megerősítette, augusztus végéig jó eséllyel külföldre igazol a játékos.

– Konkrét fejlemények történtek Ádám ügyében, egy orosz és egy francia első osztályú klub érdeklődik iránta, és napokon belül befuthat a Videotonhoz a hivatalos ajánlatuk. Tulajdonképpen csak erre várunk, mert a játékos részéről nincs akadálya a szerződésnek. Mindkét féllel egyeztettünk, és elmondhatom, hogy a Videoton vezetése is rendkívül korrekten áll hozzá a tranzakcióhoz, a megjelölt kivásárlási ár esetén Lang Ádám távozása elé nem gördítenek akadályt – mondta Illés Zoltán.

A menedzser szerint a két lehetséges klub közül végül azt fogják választani, amelyikben Lang Ádám számára több játéklehetőség adódhat.

– Nem az anyagi dolgokkal szeretnénk bűvészkedni, egyértelműen a szakmailag kedvezőbb lehetőség mellett döntünk – fogalmazott Illés.

Lang a magyar válogatottban végigjátszotta az Európa-bajnokság csoportmeccseit és nyolcaddöntőjét, igaz, háromszor nem eredeti posztján, hanem a védelem jobb oldalán szerepelt a Storck-csapatban. Illés Zoltán szerint ez a tény némileg bonyolítja a helyzetet, de jól is kijöhet belőle a játékos.

– Valóban dilemma a számunkra, elsülhet így is-úgy is a dolog: tekinthetnek úgy Ádámra, mint aki bizonyította, hogy minimum két poszton képes helyt állni, ugyanakkor tény, hogy az eredeti szerepkörében kevesebbet látták – vélekedett a menedzser. – Ennek ellenére úgy gondolom, mindkét klubnál alapembernek szánják. Az orosz csapat már régóta figyeli, sokszor érdeklődtek, folyamatosan jelzik, hogy ő kell nekik, a francia klub viszont olyan anyagi kondíciókat ígér, amit aligha fizetnének ki egy peremember kedvéért.

Illés Zoltán szerint bármelyik nap befuthatnak a Videotonhoz az érintett klubok ajánlatai (a csapatok nevét addig nem szeretnék nyilvánosságra hozni), de az átigazolási időszak végéig felesleges találgatni, mikor kerül rá a pecsét Lang Ádám szerződésére.

– Sok éves tapasztalat, hogy az utolsó héten hihetetlenül felgyorsulnak az események a transzferpiacon. Lehet, hogy már holnap lesz konkrétum, de olyan is előfordult, nem is egyszer, hogy augusztus 31-én este zárult le egy átigazolás. Remélhetőleg Ádám esetében már nem kell sokat várni a hivatalos bejelentésre – tette hozzá a menedzser.

Olvasói sztorik