NB I

„A legjobb, ha befogja az ember a pofáját, és dolgozik”

Ilyenkor egyik szívás jön a másik után - mondja Dombi Tibor. A klublegenda szerint ugyanakkor nem az a probléma, hogy az edző máshonnan jött.

Nem mondható túl sikeresnek egyelőre a DVSC portugál edzője, Leonel Pontes: amióta kinevezték az első csapat élére, a Loki egy döntetlen mellett kétszer kikapott. Legutóbb vasárnap a Videotontól már súlyos pofon érkezett, a fehérváriak történetük során először rúgtak öt gólt egy meccsen a riválisnak, akivel az elmúlt években szinte mindig szoros csatákat vívtak.

Kondás (még) nem nyilatkozik

Pontes a felcsúti találkozó után a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a játékosoknak fel kell tenniük maguknak a kérdést, mit akarnak az élettől… A portugál tréner hozzátette, eljött az idő a változásokra, és ha más nem, ő majd elindítja ezeket. A kérdés, mitől esett szét ennyire a Debrecen, amely Pontes kinevezése előtt, Herczeg András megbízott edzővel két meccset nyert – miután Kondás Elemér már a második fordulót követően lemondott.

A Rangadó megkereste Kondást, de ő egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Hogy a helyzetért a játékosok, vagy a szakmai stáb a felelős, azt kívülről nehéz eldönteni. Megkérdeztük Dombi Tibort, a klub egykori bajnokát, volt válogatott labdarúgót, aki jelenleg az U19-es csapat mellett dolgozik, mit gondol Leonel Pontes szavairól.

– Az edző nyilatkozata egyértelműen arra utal, hogy a játékosok hozzáállásával van gond, ez mondatja vele, amit mondott. De sosem egyértelmű az ilyen helyzet. Ha a Haladás ellen nem kapjuk azt az egy gólt, most lehet, hogy mást mondana. Edzőváltás után általában úgy szokott lenni, hogy az új edző változtatni akar. Most jön majd a válogatott szünet, Pontesnek lesz ideje, hogy átbeszélje a klubban a dolgokat és összerakja a csapatot – véli Dombi.

A kérdésre, hogy Herczeg Andrást esetleg jobban elfogadták a játékosok, mert Debrecenben mindig is nagyon erősen számított a helyi kötődés – bajnokcsapat edzője is bukott már bele abba, hogy nem találta meg a helyét a közegben -, Dombi úgy válaszolt, azért nem lehet ennyire elegyszerűsíteni a dolgokat.

A legjobb, ha befogja az ember a pofáját, és dolgozik

– Talán túl sokat lát bele egy kívülálló ebbe az egészbe, olyat is, ami nincs. Ma is van sok helyi kötődésű ember a klubban, a csapatban, a játékosok között. És amikor például a BL-ben főtáblára jutottunk, tele voltunk máshonnan érkezett, netán külföldről hazatért játékosokkal, szóval, az eredményesség nem ezen múlik. Láttam én már mindent és mindennek az ellenkezőjét is, voltak nekünk is hullámvölgyeink annak idején, nem lehet azt mondani, hogy azért nem működik valami, mert az edző külföldi.
Dombi szerint ugyanakkor az tény, nincs jó állapotban a csapat, a Videoton ellen is látszott, hogy nagyon sok munka vár még a stábra, és nem segítik őket a külső körülmények sem.
– Eléggé összevissza vagyunk, ez tény. A fazonszabász játékosok hiányoznak, a sérült Szakályra vagy Holmanra gondolok. Nem jó nézni a csapatot, kétségtelen. Ilyenkor pedig általában egyik szívás jön a másik után. De ismétlem, bízom benne, hogy a bajnoki szünetben jobb lesz a szereplés, mert összeáll néhány dolog. Tudom, milyen az, amikor semmi nem sikerül. Ilyenkor nem magyarázkodni kell: a legjobb, ha befogja az ember a pofáját, és dolgozik. Akkor talán sikerül kiutat találni, mert a Lokinak ennél jobban kell szerepelnie, ez nem lehet vitás – jelentette ki Dombi Tibor.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik