NB I

Hajrágólokkal szerezte meg a három pontot a Paks

Rangadó
Rangadó

2016. 08. 17. 20:53

Pedig Nikházi találatával még vezetett a DVTK idegenben...

OTP Bank Liga, 6. forduló

Paksi FC – DVTK 2-1 (0-0)
Paks, 1267 néző. Játékvezető: Iványi.
Paksi FC: Kemenes – Szalai, Lenzsér, Gévay, Báló – Papp – Koltai (Bertus, 75.), Kecskés T. (Jelena, 78.) – Bartha, Haraszti Zs. (Laczkó, 75.) – Hahn. Vezetőedző: Csertői Aurél.
DVTK: Rados – Lázár, Tamás, Lipták, Oláh – Vela (Bacsa, 55.), Elek – Nikházi (Daushvili, 73.), Bognár, Nemes – Griffiths. Vezetőedző: Horváth Ferenc.
Gólszerzők: Bartha (81.), Bertus (91.), ill. Nikházi (64.).

A Paksi FC megszerezte első sikerét a szezonban, ezzel elmozdult a kiesést jelentő helyekről, míg a DVTK immár négymeccsesre nyújtotta vereségsorozatát az NB I hatodik fordulójában. De ne szaladjunk ennyire előre…

A hazaiak honlapjánakközvetítése alapján a 9. percben adódott az első nagyobb lehetőség, ekkor Haraszti lekészítette a labdát a berobbanó Bálónak, ő kicselezte az előtte álló Lázárt, majd jobbal 10 méterről mellé lőtt.

A 24. percben Bartha ballal lőtt 23 méterről, Rados hatalmas bravúrral, a levegőben úszva szögletre tolta a léc alá tartó labdát. Kilenc perccel később Haraszti emelt jobbról a hosszúra, ahol Lenzsér kapufára fejelte a labdát, majd a visszapattanót Hahn ellőtte keresztbe a gólvonal előtt. A félidő vége előtt egy kontránál Bognár passzolt az üresen felfutó Griffithnek, aki 18-ról lőtt, de Kemenes lábbal bravúrral védett. Helyzetek adódtak, gól azonban nem született az első 45 percben.

A második félidőben aztán a gólok is megérkeztek! A 64. percben Nikházi Márk indult meg egy labdával, Lenzsér behátrált, Nikházi pedig 17 méterről kilőtte a jobb felsőt, 0-1. A diósgyőriek érthetően örültek, három vereség után akartak újra nyerni.

Ez végül nem jött össze, de még a pontszerzés sem. Előbb a 81. percben Bertus csapott le egy lecsorgóra, amit balról átemelt a hosszú felé, Rados középen megtolta, így került a túloldalon Bartha elé, aki jobbal belebikázott, és a felső lécről a kapuba pattant a labda, 1-1. A 91. percben többen már elkönyvelték a döntetlent, amikor Bertus futtából, 23 méterről, jobbal kilőtte a jobb alsó sarkot (2-1), ezzel megnyerte a meccset csapatának.

A meccset a Rangadó.hu szakértője, Éger László, a Paks, a Dunaferr és a Debrecen korábbi válogatott védője értékelte:

– Teljesen megérdemelt a Paks győzelme, az első félidőben négy-öt százszázalékos helyzete volt a csapatnak, a futball igazságtalansága lett volna, ha nem szerezzük meg a három pontot. A Diósgyőrnek is voltak lehetőségei, Nikházi pedig szép gólt szerzett, de ha a helyzeteink egy részét értékesítjük, nem lett volna szoros a meccs, és már a félidőre is előnyben jöhetünk. Így viszont a végén volt hatalmas az öröm, hiszen a hosszabbításban sikerült megszerezni a három pontot. Először nyert a Paks a szezonban, ráadásul kiválóan is játszott a gárda, ennek vissza kell adnia a hitet, és erőt kell adnia a folytatáshoz.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.