Óvatosan, tapogatózva kezdtek a csapatok, majd a 3. percben Kulcsár Tamás szerzett labdát a Haladás térfelén, a debreceni támadó az akció végén éles szögből, 8 méterről Rózsa kapuja fölé lőtt. Ezen a helyzeten kívül az első tíz percben nagyjából csupán kóstolgatták egymást a felek, majd a 11. percben a jól mozgó Kulcsár visszagurítását Jovanovics bombázta fölé 15 méterről. A hazaiak kezdték jobban a meccset.
Az első negyedóra végén ismét a DVSC vezetett szép támadást, amelynek végén Djelmic lövését blokkolta egy szombathelyi játékos. A 20. percben előbb a felhúzódó Kuti távoli próbálkozása fél méterrel fölé szállt, majd Horváth Zs. tüzelt kapásból mellé. A Haladásnál pillanatokig volt csak a labda, a zöld-fehérek beszorultak saját kapujuk elé.
Az első félidő egyértelműen a Debrecené volt, a Loki más sebességben futballozott, melynek köszönhetően felborult a pálya. A Haladás első lövésére a 44. percig kellett várni, Bosnjak laposan belőtt labdáját Halmosi kapásból csúnyán eltörte, így Danilovics könnyedén felszedte a játékszert. Az első próbálkozás meghozta a szombathelyiek lövőkedvét, előbb Williams löketét védte a hajdúságiak hálóőre, majd Németh Márió centikkel tévesztett csak célt.
A második játékrész ugyanolyan lassú iramban indult, mint az első, hosszú percekig nem akadt helyzet a kapuk előtt. Az 52. minutumban Rózsának akadt dolga, Tisza távoli szabadrúgás húzta le. Néhány perccel később a Hali hagyta ki a találkozó addigi legnagyobb helyzetét: Halmosi labdát szerzett az alapvonal közelében, hajszálpontos középre adását azonban Williams senkitől sem zavartatva 4 méterről fölé belsőzte. A 60. percben aztán megszerezte a vezetést a Hali. Bosnjak sokadik hatalmas bedobása egy vendégfejen megcsúszott, a lesipuskás Williams pedig közelről a hálóba bólintott. (0-1)
A bekapott gól után rögtön próbált ritmust váltani a DVSC, Horváth Zsolt ziccerénél azonban Rózsa hatalmas bravúrral szögletre tolta a labdát. A 79. percben is közel volt az egyenlítéshez a Loki, de a csereként beálló Ferenczi 12 méterről, kissé balról a hosszú kapufa mellé lőtt. A hajrában már nem akadt nagyobb helyzete a Debrecennek, a Haladás remekül őrizte előnyét, és aratott 1-0-ás győzelmet idegenben.