NB I

Az akadémia egyik legnagyobb tehetsége is aláírt az MTK-hoz

Rangadó
Rangadó

2016. 08. 17. 08:59

Korozmán és Lustyik is profi lett.

Hároméves szerződést kötött az MTK Budapesttel Korozmán Kevin és a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia egyik legnagyobb tehetsége, Lustyik Levente – írja a klub honlapja.

Korozmán a csapat mind a hat idei bajnokiján kezdőként léphetett pályára, bizonyította tehetségét. Az előző szezont a Merkantil Bank Ligában (NB II) szereplő Soroksárnál töltötte kölcsönben, ahol 22 mérkőzésen egy gólt szerzett.

Lustyik, az MTK Budapest U17-es csapatának középpályása is 2019. június 30-ig szóló, profi szerződést kötött a klubbal.

Levente a korosztályos válogatott kihagyhatatlan tagja, és Tamási Zsolt sem fukarkodott a dicséretekkel, mikor a fiatal középpályásról kérdezte a honlap.

– Levente hatos poszton játszó, belső középpályás, az 1999-es korosztály tagja – kezdte a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója. – Nagyon céltudatos, korát meghazudtolóan érett gondolkodású fiatalemberről van szó, aki rengeteget fejlődött az akadémiai évek alatt. Igazi vezéregyéniség a pályán, és azon kívül is. Jó a párharcokban, már nem kapkod annyira a támadásépítésben, mint korábban, és a taktikai érettsége is az átlag fölötti.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.