NB I

Király megúszta, vasárnap már újra védhet

A Haladás vezetőedzője, Mészöly Géza tájékoztatott a szombathelyi kapus állapotáról.

Mint ismert, a válogatottsági rekorder Király Gábort a Haladás hétvégi mérkőzésén sérülés miatt le kellett cserélni. A szombathelyi kapus az eset után saját honlapjának úgy nyilatkozott, hogy elmozdult a csípőízülete, és még nem tudja pontosan, mikor térhet vissza a pályára.

A Haladás edzője, Mészöly Géza a haladasfc.hu érdeklődésére megnyugtató válasszal szolgált a mackónadrágos kapus állapotáról a rengeteg aggódó szurkoló számára.

– Király Gábor folyamatosan kezeléseket kap a sérülésére. Bízom abban, hogy a rehabilitációs csapatunk ismét remek munkát végez, és Király a vasárnapi fordulóban már visszatérhet a kapuba. Szerdán a Debrecen ellen Rózsa Dániel véd majd – tájékoztatott a Hali trénere.

A zsinórban két meccset nyerő Haladás szerdán este a DVSC vendégeként folytathatja kiváló szériáját.

– A Debrecen új szakvezetője ismerkedik még a játékosokkal, keresi a megfelelő csapatát, de lehetett látni, hogy a hétvégi, MTK elleni mérkőzés első félórájában nagyszerűen játszottak – folytatta Mészöly. – Sok múlik majd rajtunk, hogy ezt meg tudjuk akadályozni, és még rövid periódusokra se engedjük, hogy a Debrecen irányítsa a játékot, és helyzeteket alakítson ki. Az új tréner labdabirtokláson alapuló játékot kér a Debrecentől, ami egyébként sem áll tőlük távol, és ehhez nagyszerű befejező csatáraik is vannak, Castillion, Tisza vagy éppen Kulcsár. Fegyelmezett védekezést és bátor támadójátékot várok a srácoktól. Fontos lesz, hogy az elmúlt két meccsen mutatott játékunkat és akaratunkat vigyük ki ismét a pályára.

Olvasói sztorik