NB I

Százötven jelentkező volt a bajnoki címre hajtó DVSC vezetőedzői posztjára

Az MTK ellen már új edzővel, a portugál Leonel Pontesszel folytatódott a Debreceni VSC 2016–2017-es szezonja. A DVSC Labdarúgó Zrt vezetője, dr. Róka Géza a Sport TV Mai helyzet című műsorában hétfőn elmondta: a portugál szakember csak a győzelmet tartja elfogadhatónak, és a fiatal tehetségekre alapozna. A Loki évadbeli céljai közt megemlítette a bajnoki cím megszerzését, emellett állandósítani szeretnék a helyüket a nemzetközi porondon.

– Leonel Pontesnek, a Loki új vezetőedzőjének kiválasztásakor a portugál vonal szem előtt tartása tudatos volt, mert biztosítja a folytonosságot, az összhangot a már korábban szerződtetett három, szintén portugál szakemberrel, akik az utánpótlással dolgoznak – emelte ki a rekordnak számító, mintegy 150 pályázat elbírálásának fő elvét dr. Róka Géza a Mai helyzet című műsorban. Pontes ráadásul a fiatalokra építene, számít majd a Debreceni Labdarúgó Akadémiáról érkező ifjú tehetségekre.

A portugál mester egy hete állt munkába Debrecenben, és filozófiája szerint a végső győzelemig, a bajnoki cím visszahódításáig hajtja csapatát. Pontes személyes filozófiája az állandó győzni akarás, csak a győzelmet hajlandó elfogadni. Ebben is teljes az egyetértés közte és a DVSC vezetése közt. Róka Géza a Sport TV kérdésére válaszolva azt is hozzátette, az idei szezonra kitűzött céljuk a magyar bajnoki elsőség mellett a nemzetközi kupás helyezés és a csapat helyének állandósítása a nemzetközi futballporondon.

A Loki a közelmúltban új kapust igazolt, de arról, hogy szükség lesz-e további erősítésre, már Pontesszel közösen dönt a DVSC az augusztus végéig tartó átigazolási időszak lezárultáig.

Olvasói sztorik