NB I

Lovrencsics Gergő máris távozna a Fraditól?

A szurkolói portál szerint a háttérben megy a huzavona.

Nyilván nem tudjuk hivatalosan megkérdezni játékosunkat, de nem tudnánk meglepődni semmin, így azon se, ha Gergő egyszer csak, az átigazolási szezon végéig továbbállna – írja a ckozep.hu.

Sokan emlékezhetnek rá, hogy a válogatott játékos kimondottan a nemzetközi szereplés miatt jött haza a Fradiba, az egyéb összetevők mellett. Ő volt az egyik legcsalódottabb az albán Partizani elleni szégyen után.

A nemzetközi kupaszereplés idén is hamar véget ért, a magyar bajnokságban pedig szinte csak leépülni lehet, ráadásul a cikkben szerepel egy érdekes félmondat, amely szerint a vezetőséggel nem éppen felhőtlen a válogatott játékos viszonya.

Nagy kérdés, hogy ebben a langyos közegben szeretne-e egy évet elvesztegetni, aztán persze az is lehet, hogy minden szuper és minden nagyon jó. Lovrencsics egyébként hivatalosan sérült, mi meg azt tippeljük, hogy a háttérben megy a huzavona – írja a szurkolói portál.

„Csak” sérülés

A Rangadó.hu vasárnapi értesülései szerint ezúttal nincs más a háttérben, valóban „csak” a sérülése miatt hiányzik a játékos, aki kifejezetten jól érzi magát a klubnál, de beszakadt a combizma, mert bő fél éve nem volt pihenője. Most sincs, hiszen Thomas Doll kérésére a felső testét kell fejlesztenie, amitől izomláza van.

Olvasói sztorik