A Fradi ellen is pontszerzésre készül a Vasas

Ádám Martin szerint, ha az angyalföldiek szereznek vezetést a Groupama Arénában, bajba kerülhet a listavezető.

Az elmúlt szezon végén csak az utolsó körben dőlt el, hogy a Vasas bent marad az első osztályban. Az angyalföldiek az új idényt már remekül kezdték, hiszen három győzelem mellett egy vereség a mérlegük, a tabella második helyéről várják a folytatást. A sikerből két góllal vette ki részét a csapat fiatal támadója, Ádám Martin.

– A titkunk talán abban rejlik, hogy nagyon jó felkészülésen vagyunk túl. A nyári alapozás alatt elegendő idő állt rendelkezésünkre, hogy csapatként összeérjünk. A mostani Vasas nagyon egységes, mindenki küzd a másikért, nem az egyéni célok a fontosak. Nagyon sok fiatal játszik az első csapatban, szép számmal akadnak tehetségek is a klubnál. Az is segíti az eredményességünket, hogy többen már az akadémiai éveket is együtt töltöttük, így jól ismerjük egymást, ennek köszönhetően a felnőtt csapatban is eredményesek tudunk lenni.

A Vasas három győzelemmel kezdte a szezont, ám múlt szombaton, hazai pályán váratlanul pont nélkül maradt az Újpest ellen – a vendégek Enis Bardhi hajrágóljával győzték le riválisukat. A 22 éves támadó elárulta, megviselte őket a vereség.

– A lefújás után nagyon csalódottak voltunk, bántott minket, hogy pont nélkül maradtunk. A mérkőzés összképe alapján nem érdemeltünk vereséget, a helyzeteink is megvoltak, viszont az Újpest nagyon hatékonyan használta ki a kapu előtt adódó lehetőségeit. Három győzelemmel kezdtünk, tudtuk, hogy a sorozat nem tarthat örökké, de én személy szerint nem gondoltam arra, hogy a pont lila-fehérek ellen botlunk majd. Most már nem bánkódom, ki tudja, lehet, hogy a soron következő összecsapáson újabb sorozatot nyitunk?! A vereség után hétfőn álltunk újra edzésbe, a szombati mérkőzést magunk mögött hagytuk és már csak az előttünk álló találkozóra koncentráltunk.

Az NB I ötödik fordulójában igazi rangadóra kerül sor: a listavezető Ferencváros hazai pályán fogadja a második helyen tanyázó angyalföldieket. Ádám Martin hangsúlyozta, előzetesen pontszerzésben bíznak.

– A Ferencváros elleni mérkőzésre ugyanúgy készülünk, mint a többi találkozóra. Nyugodtan kell játszanunk a listavezető ellen, rövid passzos játékkal készülünk, hiszen ez a mi játékunk, meglátjuk, ez mire lesz elég. Ha mi szerezzük meg szombaton a vezetést a Groupama Arénában, azt gondolom, nagy lépést tehetünk a pontszerzés felé. Az biztos, hogy mindent megteszünk a jó szereplésért, mivel jó eredményben reménykedünk. A legfontosabb a csapat sikere, egyénileg csak ezután gondolkodom gólban, gólpasszokban.

A fiatal támadó elárulta, az őszi szezonra nézve konkrét helyezést nem tűztek ki, mindig a soron következő mérkőzésre koncentrálnak. Abban bíznak, hogy a jó szezonkezdés után ősszel további sikerekkel örvendeztetitek meg szurkolóikat.

– Ami az egyéni mutatókat illeti: már gyerekkoromban sem tűztem ki szezon előtt számszerűen konkrét célokat azt illetően, hogy mennyi találattal lennék elégedett. Az elmúlt négy mérkőzésen két gól és ugyanennyi gólpassz a mérlegem, azt gondolom, ez jónak mondható. Abban reménykedem, hogy a csapat sikeréhez a jövőben még jobb egyéni teljesítménnyel tudok hozzájárulni – zárta szavait Ádám Martin.