A Franciaországban rendezett nyári Európa-bajnokságon tízezrek szurkoltak a magyar válogatottnak a helyszínen, míg itthon az utcán vagy a tévéképernyők előtt milliók ünnepelték Dzsudzsákék sikereit. A nemzeti csapat eredményessége azonban nem hozta meg a várt áttörést, az NB I mérkőzéseire továbbra sem kíváncsiak a nézők – a lelátók kihasználtsága nem hogy emelkedett, de egy kicsit még csökkent is az új szezon első pár fordulójában. A Rangadó.hu a sorozat harmadik részében a szurkolók szemszögéből veszi górcső alá a problémát.
P. Zoltán 47 éves Ferencváros-drukker, 1982 óta – két gyerekének csecsemőkorát leszámítva – a zöld-fehérek minden hazai és idegenbeli mérkőzésén élőben buzdította a csapatot – egészen két évvel ezelőttig. Ő a szurkolók elleni intézkedésekben és az ezek hatására a stadionokból elvesző hangulat hiányában látja a probléma gyökerét:
– Konkrétumokat csak a Fradival kapcsolatban tudok mondani, általánosságban nem tudok nyilatkozni a magyar csapatokról, ha csak ezt nem: az elmúlt évtizedekben mélyre süllyedt országunk labdarúgása, a hosszú ideje tartó negatív folyamatot pedig egy valóban szép és sikeres Eb-szereplés önmagában nem fogja megfordítani. Nem is a válogatott és a klubok eredménytelenségében kell most már keresni a probléma gyökerét, hanem a stadionokban uralkodó hangulatban, vagyis annak hiányában. Aki tényleg minőségi focit akar nézni, az leül a tévé elé a topbajnokságok meccseire. Szerintem a legtöbb szurkoló itthon nem ezért járt vagy járna meccsekre, hanem a jó hangulatért, mint ahogy az Európa-bajnokság is ezért jelent örök élményt a kiutazóknak. A továbbjutás és a jó játék persze hozzáadtak ehhez az élményhez, de a vonulások és az együtt szurkolás öröme három sima vereség esetén is meghatározó lenne. A gond az, hogy miután hazajön a drukker egy ilyen Eb-ről, és kedvet kap a meccsre járáshoz, a hazai stadionokban nulla hangulat fogadja, egyáltalán nem az várja őt, mint amit elképzelt – kezdte P. Zoltán, aki leszögezte, csak a saját nevében beszél, nem valamely csoport tagjaként.
– A Ferencváros és a többi magyar csapat között pedig mindig is ez jelentette a különbséget: a hangulat. Teljesen mindegy volt, hogy ment-e a csapatnak, vagy gyengélkedtünk, a hangulat állandó volt. A gyerekeket és az új nézőket is ez fogta meg, nem az, hogy mennyire jól tolódik a csapat vagy milyen szépen futott fel és ívelt be a szélső, mert ez szinte mellékes. Mindig is voltak és lesznek is rossz és félresikerült döntések, intézkedések, de a hangulat kiirtása Kubatov Gábor legnagyobb bűne, amit soha nem fogok tudni megbocsátani. Gyakorlatilag háborút viselt a szurkolók ellen, és szétszakította a Fradi-családot.
– Hogy mik a konkrétumok? Kezdjük azzal, hogy utólag a Csányi Sándor által is rossz döntésnek titulált szurkolói kártya már csak nálunk van érvényben. A többi csapat látta, hogy nem működik a rendszer, és miután lehetőségük volt rá, eltörölték – mindenki, kivéve a Fradit. Aztán az új stadionnal együtt jött a szkenner is: sokan sokfélét mondtak már, hogy ez miért kellett, de egy magyarázat sem volt különösebben meggyőző, sőt. Mondták, hogy többen is belógtak a stadionba ennek a hiányában, de kérdem én, hányan? Mert hogy a szkenner miatt alsó hangon kétezren, de megkockáztatom, hogy esetenként akár 5-10 ezren is távol maradnak. Nem lehet úgy csűrni-csavarni a számokat, hogy ebből pénzügyileg jól jöjjön ki a klub, és ez igaz a következő magyarázatra, a büntetések mérséklésére/eltüntetésére is. Ha kétezren nem mennek ki a meccsre, az a legolcsóbb jegyárral számolva is 4-5 millió forint, míg az MLSZ-büntetések általában pár százezer, legdurvább esetben egy-két millió forintot tesznek ki – ez tehát nem lehet legitim magyarázat.
– A balhézók lefülelésére egyébként is ott van a stadionban elhelyezett több száz kamera, nem hiszem el, hogy az nem elég az azonosításukra. Ha meg tényleg nem elég, akkor is ott van a kettős mérce problémája: a VIP- és a vendégszektorba miért nem kell szkennelni? Hozzáteszem, a rendszer bevezetése óta két komolyabb balhé volt hazai Fradi-meccsen, mindkettő a VIP-szektorban pattant ki…de ott úgy fest mindent lehet. Az egyszerű szurkolókat viszont konkrétan kriminalizálják: Kubatov megjelenésekor még a „fiaink” volt a megnevezésünk, most már „károkozók” vagy egyenesen „csőcselék”. Hát ez a csőcselék olyan hangulatot varázsolt például az emlékezetes Csepel-Fradi II meccsen, hogy a találkozó után nyilatkozó hazai játékos például elsírta magát, hogy ilyen élményben lehetett része, az NB III-as csepeli klub pedig hálálkodott a szurkolóknak és örömmel fizette ki a 300 ezres büntetést – bár a csőcselék felajánlotta, hogy ezt összedobja neki. Zárójelben jegyzem meg, hogy 13 ezer fradista ment ki a meccsre, ezer forintos jegyár mellett, tehát megint csak eltörpül a bevétel a pirotechnika használata miatt járó büntetés mellett – zárójel a zárójelben, hogy én nem értem miért rossz a piro, ha nem kerül be a pályára. A mai napig ilyen képeket használ a sajtó, amikor a jó hangulatú szurkolásról tudósít, nem véletlenül.
– A szurkolók elleni háborúra még két rövid példám van. Egyrészt, a névhasználat: a hosszú idő óta működő dolgok vagy csoportosulások neveit meg kellett változtatni, mert visszaéltek a Fradi névvel a klub szerint…ilyen például a szurkolók által üzemeltetett Fradi-busz, a Fradi-box vagy épp a Ferencvárosi C-Közép Facebook-oldala, akik most már kénytelenek cézével írni a nevüket. Másrészt, a szurkolókhoz való hozzáállás: a drukkereknek már nem szabad bemenniük a pályára, amit még el is fogadok, de hogy már a játékosok se jöhetnek ki hozzánk? Vagy az az emlékezetes fehér cipőfűzős-ügy: más csapatoknál viselték a játékosok, nálunk nem, de aligha ők döntöttek így. Vagy egy másik sztori: egy nem szkennelt-társaság le akart menni egy Paks elleni meccsre vidékre, egyeztettek is az ellenféllel, jött a válasz, persze szívesen várják őket, jöjjenek csak – aztán pár nap múlva közölték velük, hogy sajnálják, de mégsem jöhetnek. Nem nehéz kitalálni, hogy felülről szóltak a paksiaknak. Ez is probléma, a politika, bár ebbe nem megyek bele komolyabban: a lényeg az, hogy lassan már többször halljuk a Ferencváros nevét a politika kapcsán említve, mint ahányszor a sportműsorokban találkozunk vele.
– Ezek után csodálkozunk, hogy a szurkolók többsége már nem érzi magáénak a csapatot? Hogy egy hosszú ideje várt bajnokavatáson alig lézengenek páran? Hogy csökken a nézőszám, és már ahhoz is kozmetikázni kell a számokat, hogy csak kicsi legyen az esés? Pedig a stadion tényleg gyönyörű lett, de a játékosoknak sem tesz jót, hogy negyedház előtt játszanak…Kubatov le akarta cserélni a szurkolókat, csak hiba csúszott a számításába: a régieket elzavarta, de nem jöttek helyettük újak. Vagy hol vannak a családok, hol vannak a gyerekek? Az intézkedések elvileg őket szolgálták. Sehol nincsenek, ezzel a szurkolói utánpótlás is el lett vágva. Az a baj, hogy a Fradinál más csapatokkal ellentétben a költségvetés elhanyagolható részét jelenti a jegybevétel és a drukkerek költése, így Kubatovék egyáltalán nincsenek rászorulva a kompromisszumra, tehát nem hiszem, hogy nálunk ez a helyzet a közeljövőben változni fog – és csak remélni tudom, hogy amikor majd újra változik, még nem lesz túl késő – zárta interjúját P. Zoltán.
Sz. Viktor, 18 éves Vasas-drukker is hasonlóan látja a helyzetet. A csapatért ötéves kora óta szorító szurkoló a stadionban uralkodó hangulat mellett a hiányos szurkolói kultúrát és az MLSZ valamint a klubok intézkedéseit okolja – bár hozzáteszi, a Vasasnál ez utóbbival nincsen probléma:
– Az alapvető probléma az, hogy a magyar futballszerető közegben nincs hagyománya a meccsre járásnak. Nyilván a klubfutballunk minősége miatt, legtöbben inkább nézik a tv-ben Messit és Ibrahimovicot, mint élőben Vida Mátét vagy Novák Csanádot. A válogatott kerettagjaink nagyobb része is külföldi klubokban játszik, így a magyar ember nem igazán csillapítja azzal futballszomját, ha kimegy egy számára közömbös magyar bajnokira. Persze fontos az adott klubhoz való kötődés, de ez ma már elsősorban gyermekeken, családtagokon keresztül száll tovább, ritkán van olyan, hogy egy srác a játéka, hangulata alapján beleszeret egy futballcsapatba.
– A másik jelentős probléma természetesen labdarúgó szövetségünk érdekes „családbarát” intézkedései, amelynek köszönhetően igencsak nehéz egy-egy meccsre bejutni. Például ha én délután úgy döntök, hogy este kikísérem egy haveromat a Fradi hazai bajnokijára, hamar rájövök, hogy erről a programról le kell mondanom. Összességében jó ötletnek tartom, hogy már az interneten is lehet jegyet vásárolni, de sajnos a kivitelezés igen rosszul sült el. A Vasasnál összesen kettő darab olyan gép áll rendelkezésre, amely elő tudja állítani a névre szóló jegyeket, majd a beléptető kapuk fele nem működik, tehát minimum fél óra egy meccsre való bejutás. Benn a stadionban is elég érthetetlen szabályok uralkodnak, mondjuk ez elsősorban a Groupama Arénára, a Pancho-palotára és a modernebb ékszerdobozokra jellemző, ahol szinte fel sem lehet állni a szektorban, mert bűncselekménynek minősül a biztonsági szolgálat szerint. Így talán joggal van az az érzése az embernek, hogy elveszett az a fajta szabadsága, ami régen olyan hangulatossá tett minden meccset. Sajnos több klubnál is hűen társulnak az MLSZ gondolkodásmódjához, és még nehezebbé teszik a meccsre való bejutást, de szerencsére ez a Vasasnál abszolút nem probléma, Vancsa Miklósék mindenben partnerek velünk.
– Hogy mi lehet a megoldás? A válogatott sikeres szereplése jó alap, de a klubfutballnak is javulnia kell – nem rossz gondolat például leszálló ágban lévő sztárok leigazolása, mint ahogy most a Videoton tette Lazoviccsal – illetve elengedhetetlen, hogy az MLSZ is partnerként, ne pedig nyűgként tekintsen a szurkolókra – véli Sz. Viktor.
